Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Amerikában már 2019-ben ott lehetett a koronavírus

Infostart
2021. június 16. 15:27
Egyre több jel utal arra, hogy a patogén már hetekkel azelőtt keringett az országban, hogy az első hivatalosan elismert eseteket felfedezték volna.

Egy friss kutatás 24 ezer embertől 2020 elején levett vérminták elemzését követően jutott arra a következtetésre, hogy az új koronavírus már 2019 karácsonyán megjelenhetett az országban. Biztosat nem lehet még ezekkel az eredményekkel együtt sem állítani, de feltételezhető, hogy hetekkel azelőtt, hogy az első eseteket nyilvánosságra hozták az Egyesült Államokban, már ott volt a vírus az országban, csak még nem sikerült azt kimutatni. Szakértők is kételkednek a dologban, de egyre inkább hajlamosak elfogadni azt a nézetet, hogy elszórtan jelentkezhettek koronavírusos esetek már azelőtt, hogy ezt tudhatták volna, írja az NBC.

"A kutatási eredmények elég egyértelműek. Valószínűleg ritkán, szórványosan fordultak elő esetek korábban. A vírus nem volt széles körben elterjedt, csak február végén vált azzá" – mondta Natalie Thornburg, az amerikai járványügyi központ, a CDC légúti vírusimmunológiai csoportjának vezető kutatója.

Hamarabb érkezett a vírus

Mint ismert, az új koronavírus 2019-ben jelent meg Vuhanban, az első hivatalos amerikai eset egy onnan hazatérő amerikai férfié volt, aki január 15-én érkezett vissza hazájába, majd 19-én fordult orvoshoz tüneteivel. A CDC korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a vírus egy január közepétől február elejéig tartó időablakon belül kerülhetett be az országba, de több kutatás, közte a CDC vizsgálatai is arra utaltak azóta, hogy korábban is előfordulhatott egy-egy eset. Egy tavaly decemberben nyilvánosságra hozott CDC-kutatás 7000 vérminta tanulmányozását követően állapította meg, hogy

a vírus 2019 decemberének közepén is jelen lehetett már az USA-ban.

A mostani kutatást a National Institutes of Health végezte olyan vérmintákon, amelyeket egy, az amerikaiak egészségi állapotáról átfogó képet adó kutatás, az All Of Us program keretében vettek le 2020 első három hónapjában. A mintákban antitesteket kerestek csakúgy, mint a CDC korábbi vizsgálatában. Ezek bizonyítják, hogy valaki átesett a koronavíruson, és már a megfertőződést követő harmadik héten elkezdenek termelődni. Összesen kilenc minta sugallta azt, hogy tulajdonosuk január közepétől korábban fertőződhetett meg, egyikük esetében karácsony estéjére tehető a megbetegedés.

Biztosra igyekeztek menni

Nehéz lehet megkülönböztetni a koronavírust semlegesítő antitesteket a más koronavírusok, köztük a náthát okozó vírusok ellen ható antitestektől, épp ezért a kutatók mindkét vizsgálatban többféle tesztet használtak a hamis pozitív eredmények minimalizálása érdekében, de egyes szakértők szerint még mindig lehetséges, hogy 2019-es pozitív eredményeik más koronavírusok által okozott fertőzések voltak, és nem a világjárványt okozó törzs felel azokért.

"Bár teljesen hihető, hogy a vírus sokkal korábban került be az Egyesült Államokba, mint azt általában gondolják, ez nem jelenti azt, hogy ez elég erős bizonyíték ahhoz, hogy megváltoztassuk a eddigi véleményünket"

– mondta William Hanage, a Harvard Egyetem betegségdinamikai szakértője. Az eredmények mindenesetre arra utalhatnak, hogy az ország több pontjáról indult útnak a betegség, nem egy helyről.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!