Nyitókép: Free-photos Pixabay

Koronavírus: bűntudat és szégyen övezi a betegséget

Infostart
2021. március 29. 10:18
Az embereknek sokáig kell még küzdeniük a koronavírus kapcsán bennük kialakuló érzelmekkel: saját és szeretteik esetleges érintettsége ellentétes érzéseket kelthet.

A bűntudat érzése végigkíséri a koronavírussal kapcsolatos gondolatainkat. Bűntudatot érezhetünk azért, mert bárki tünetek nélkül is lehet hordozója a betegségnek, így akárki megfertőzhet azzal másokat. Ha eddig megúsztuk azt, hogy elkapjuk, miközben a világban és saját országunkban megszámlálhatatlan áldozatot szedett már a járvány, felmerülhet bennünk a kérdés, vajon miért lehetünk ebben a kivételes helyzetben, melyet talán meg sem érdemlünk? De az is okozhat bűntudatot, ha egy szerettünk kórházba kerül, de nem látogathatjuk meg őt a jelen helyzetben, vagy ha saját magunk elkapjuk a vírust és felépülünk abból, míg mások, akár idegenek, belehalnak, a túlélők bűntudata is sokata érint – írja a MedicalXpress.

Ez a jelenség attól függetlenül lép fel, hogy az embernek van-e hatása arra az eseményre, amely miatt így érez. A túlélők bűntudata ugyanúgy megjelenhet egy repülőgép-szerencsétlenség egyetlen, ártatlan túlélőjénél, mint egy ittasan vezető sofőrnél, aki túlél egy autóbalesetet, miközben utasa meghal. Mindkét esetben megvan az a tudat, hogy olyan eseményt élünk túl, amelyben mások odavesztek – a jelenség a hasonló helyzetet túlélők 90 százalékát érinti. A tavaly tavaszi első hullámban, Bergamóban a koronavírust túlélők közt széles körben terjedt el ez a fajta bűntudat, s ugyanerről számolnak be olyan emberek is, akiket már beoltottak, miközben az emberiség nagy része még csak vár a vakcinára.

Az elzárkózás miatti magányosság és a bizonytalanság keveréke mindezen túl olyan találkozásokhoz is vezethetett, amelyek talán betegség átadását kerülték volna meg. Idős szülők inkább választották a rizikót, mint hogy egyedül töltsék az ünnepeket – abban nem lehetnek biztosak, hogy még jövőre is ott lehetnek a fa alatt. Azért, ha valaki ilyen körülmények közt megfertőz egy másik embert koronavírussal, bűntudatot érez, míg influenza kapcsán erről sosem volt szó, annak ellenére, hogy abban a betegségben is meg lehet halni.

A túlélők bűntudatának tünetei közé szorongás, depresszió, fejfájás, álmatlanság és fáradékonyság tartoznak, az állapot poszttraumás stressz szindróma kialakulásához vezethetnek. A bűntudat feldolgozása egyedi munka, amelyben mindenkinek más válik be, de a testedzés, az egészséges étrend, egy új hobbi és az emberi kapcsolatok segítenek. A vallásnak és a spiritualitásnak kiemelt szerepe lehet a jelenség kezelésében. A továbblépésben segít, ha az érintettek felismerik, hogy amit éreznek, gyakori és normális reakció ebben a helyzetben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!