Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Duda Ernő: hatásosabb lenne, ha kevernék a koronavírus-oltásokat

Infostart
2021. március 17. 10:41
A különböző vakcinák együttes alkalmazásával lehetne a legnagyobb védettséget elérni – vélekedik Duda Ernő, a szegedi egyetem immunológus-, genetikusprofesszora.

Az ideális megoldás az lenne, ha az Astra első oltását kombinálnák a Szputnyik elsőjével vagy a Janssen vakcinájával. A Pfizer és a Moderna vakcinák esetében is igaz, hogy az első oltás olyan mértékű védettséget ad, hogy az emlékeztető oltást akár el is lehetne hagyni – mondta Duda Ernő az Indexnek adott interjúban.

A professzor szerint

a keresztoltás jobb, mint ha ugyanabból a típusból adnak be egy második adagot.

Nem lát abban veszélyt, ha egy vektorvakcina után második oltásként egy alegység-, vagy RNS-alapú oltóanyagot adnának be.

Arról is beszélt, hogy a Janssen egyadagos vakcinája hatékony lehet, szerinte az AstraZenecáéból meg a Szputnyikból is lehet, hogy elég lenne egy adag, mert az első oltás a koronavírus és a vektorvírus ellen is elkezd immunizálni, így a második már nem tud olyan nagy pluszhatást kifejteni.

Emiatt Duda Ernő már januárban azt javasolta, hogy tolják ki a második adag beadásának az időpontját, és használják el a rendelkezésre álló vakcinakészleteket. "Botorságnak tartottam, hogy aszaljuk 3 hétig az emlékeztető oltás adagját a hűtőben. Mindenki, aki életében immunizált már, tudja, hogy az immunrendszert felpörgető emlékeztető oltást nem napra pontosan a 21. vagy a 28. napon kell beadni.

Mindegy, hogy három hét vagy három hónap múlva adom a második oltást.

Azért ragaszkodna a Pfizer a 21. naphoz, mert a gyártó a sokáig tartó, nagyon költséges klinikai vizsgálatok során ezt jelölte meg mind a 30 ezer ember számára, akiket bevontak a kutatásba, s ezért erre vállaltak később garanciát. A két hét korai lett volna, a hat pedig az időfaktor miatt sok, ezért a hármat választották" – mondta a professzor.

Úgy látja,

nagyon sokáig nem fog már mutálódni a vírus,

"mert az ember nem hasonlít túlzottan a denevérre", és kialakulhatnak a mostaninál is ragályosabb mutációk, de a betegség jellegét ez nem változtatja meg, csak a fertőzőképességét. Szerinte a mutánsok ellen is megvédenek az oltások, mert a T-sejtes immunválasszal is le lehet gyűrni a fertőzést. Azt tartja elképzelhetőnek, ha valaki, akit beoltottak egy mostani vakcinával, majd 2021 vége felé, a fertőzőbb mutánsok miatt egy emlékeztető oltásra fog szorulni, mely az új antigén ellen meg fogja védeni.