Nyitókép: MTI/Varga György

Kombinálható oltások: körvonalazódik a "tuti"

Infostart
2021. március 6. 08:30
Duda Ernő immunológus a napokban arról beszélt, hogy akár az mRNS-technológiát használó és virális vektorokkal dolgozó oltások is adhatók egymás után a koronavírus elleni immunizálásra: jelenleg a módszer kísérleti fázisban van, így a következő hónapokban még nem valószínű, hogy a gyakorlatban is bevezetik azt.

Jelenleg két olyan kísérlet zajlik, melyben különböző gyártók koronavírus elleni oltásait együtt használva igyekeznek kideríteni, mennyire szabadon használhatók egymás után a különböző vakcinák. Az egyikben két hasonló alapelven működő vakcina együttes adásával ismerkednek a kutatók: az AstraZeneca és a Gamaleja Intézet oltásaiban egyaránt virális vektorokat használnak. Elindult azonban a közelmúltban egy másik kísérlet is, amely szintén az AstraZeneca oltását a Pfizer hírvivő-RNS technológiáját használó vakcinájával együtt alkalmazza. Amennyiben ez utóbbiban jó eredményeket sikerül elérni, az komoly mérföldkövet jelenthet, főként, ha mindegy, melyik típusú oltásból kapja valaki az első adagot.

Az első kísérlet

A kétféle mechanizmus szerint működő oltás klinikai tesztjét a brit kormány végzi: ez az első olyan kísérlet, amelyben ilyesmivel próbálkoznak.

"Ha sikerül bebizonyítanunk, hogy az oltóanyagokat fel lehet cserélni ugyanabban az ütemezésben adva, az nagy mértékben növeli az oltások beadásának rugalmasságát, és segíthet az új vírustörzsekkel szembeni védelem növelésében is"

- mondta Matthew Snape, az Oxfordi Egyetem gyermekgyógyászati és vakcinológiai docense az ABCNews-nak.

A Pfizer oltása mRNS-technológiát használ, melynek hatására a test egy olyan proteint kezd el termelni, amely normál esetben a koronavírus külsején található. Amikor a szervezet érzékeli annak jelenlétét, az immunválaszt vált ki. Az AstraZeneca oltása ezzel szemben adenovírust használ vektorként, ezzel viteti be a szervezetbe ugyanazt az utasítást, amely elindítja a protein gyártását.

Még hatékonyabb is lehet

Másként működik tehát a kétféle oltás, a kutatók mégis bíznak abban, hogy együtt dolgozva is hatékonyak lehetnek, sőt.

"Az is lehetséges, hogy

az oltások kombinálásával az immunválasz fokozódhat,

ami még magasabb és tovább megmaradó antitestszintet eredményez "- mondta Jonathan Van-Tam professzor, a kutatás vezetője.

Elkerülhető immunitás

A különböző elven működő oltások keverésének gondolata nem új, a hepatitis A és B elleni oltások változatainál bevett módszer ez. Korábban az AstraZeneca oltásával kapcsolatban aggodalmak merültek fel, hogy az adenovírust alkalmazó vakcinával szemben az emberek immunitást építhetnek ki, de a módszer ezt is megoldhatja.

"Az ötlet az, hogy az első oltás során használt vektorral szemben fennálló vagy indukált immunitást nem okoz problémát, ha a második adaghoz más oltási formára váltanak"

- mondja Ian Jones, a Readingi Egyetem virológusprofesszora szerint. "Mindkét vakcina a koronavírus kulcsfontosságú összetevőjét, a SARS-CoV-II S-fehérjéjét képezi, így az immunitás erre összpontosul. A rendelkezésre álló vakcinák kombinálásával sok dilemmás helyzet kerülhető el" - mondta.

A kutatás 13 hónapon át tart, a kétféle vakcinával változatos módokon oltják az abban résztvevőket: váltakozva adják nekik első adagként egyiket vagy a másikat, illetve négy vagy tizenkét hetet várnak két adag között.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!