Nyitókép: pixabay

A dél-afrikai mutáció még az oltás után is komoly nehézséget okozhat

Infostart
2021. január 21. 20:15
Egy friss kutatás szerint a fertőzés által szerzett immunitás és a védőoltás sem véd olyan hatékonyan ezen vírustörzs ellen.

Antitestrezisztensnek találta a dél-afrikai vírustörzset egy kutatás, mely egyelőre szakértői értékelésre vár: az E484K néven ismert mutáció okozhat bajt, amely ezen a variánson kívül a brazil tözsben is megjelent. A MedicalXpress összefoglalója szerint a mutáció lehetővé teheti, hogy a 501Y.V2 névre keresztelt dél-afrikai variánsra ne hassanak a korábbi fertőzés vagy az oltás során szerzett semlegesítő antitestek, ami ugyanakkor nem automatikusan jelenti azt, hogy a mutáció teljesen hatástalanítja a már megszerzett immunitást. További kutatások szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, az immunvédelem más részei mennyire tudnak hatásosan fellépni a variánssal szemben.

Az 501Y.V2-ben kilenc különböző mutáció alakult ki a tüskefehérjén, így terjedt el a változat a tavalyi év második felében.

A kutatók úgy fogalmaztak: az, hogy a korábbi variánsokkal szembeni ellenállóképesség nem feltétlenül hat erre a törzsre, komoly újrafertőződési veszélybe sodorja az oltottakat és a betegségből már felépülteket.

A vérplazma-terápiák hatásosságára is kihat a felfedezés, illetve fontos tudnivaló a vakcinafejlesztők számára is, ha jelenlegi feltételes megállapításuk az újrafertőződéssel kapcsolatosan igaznak bizonyul,

az oltásokat évről évre át kell majd alakítani, hogy az éppen domináns törzs ellen tudjanak védelmet nyújtani.

Penny Moore, a kutatás vezetője, a dél-afrikai Fertőző Betegségek Nemzeti Intézetének munkatársa szerint az eredményeknek mindenkit aggasztaniuk kell – írja a CNN. Azt, hogy az oltások hatásosságát milyen mértékben csökkenti a dél-afrikai törzs, egyelőre nem tudni, ugyanakkor Moore szerint ezzel együtt is

fontos, hogy mindenki beadassa magának a vakcinát,

mivel az nagyon erős védettséget ad más variánsokkal szemben és valószínűsíthetően valamennyire a dél-afrikai törzs ellen is véd.

Moore és csapata a kutatásban 44 olyan embertől vett vérmintát, aki még a dél-afrikai variáns megjelente előtt esett át a betegségen, majd megnézte, mi történik, ha a minták az új törzzsel találkoznak. Az antitestek az esetek nagyjából felében tehetetlenek voltak a dél-afrikai variánssal szemben, másik felében pedig gyengébb reakciót produkáltak. A leginkább azoknak a vérmintájában levő antitestek tudták felvenni a harcot a mutációval szemben, akik súlyos állapotba kerültek korábbi betegségük során. A kutatás ugyanakkor nem vizsgálta a T-sejtes immunitást, illetve laborvizsgálatról van szó, annak korlátaival együtt.

Magyar virológusok a dél-afrikai mutáció és az oltás kapcsolatáról

A Virológia Pécs Facebook-oldalon megjelent tájékoztatásban is megerősítik, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a Dél-Afrikában kialakult variáns részben képes a vakcinák „kikerülésére” (Az E484K változás miatt). Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a vakcinák hatékonysága a tünetes megbetegedés tekintetében az ismert 94-95%-ról valamelyest csökkenhet. „Ez nem jelenti, hogy hatástalan a vakcina, ugyanis az immunválasz és az immunrendszer jóval összetettebb, mindenképpen érdemes tehát azt a vakcinát felvenni, amely elérhető, hiszen a kórházba kerüléstől és súlyos betegségtől minden bizonnyal megvéd majd. A vakcinagyártók természetesen folyamatosan utána fejlesztik a vakcinakomponenst az újabb, működésében jelentős eltérést mutató vírusvariánsokhoz” - írták.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!