A Sympterichthys unipennis az első olyan faj, amit a modern történelemben kihaltnak nyilvánítottak - írta az Origo. A faj első és utolsó élő példányát 1802-ben vizsgálta meg természettudós, méghozzá francia felfedezője François Péron. A horgászhal alakúak rendjébe tartozó, tüskés uszonyokkal és a homlokán rúdszerű kiemelkedéssel, kidülledt szemekkel és sétálásra is alkalmas úszókkal rendelkező, fenéklakó faj Tasmania sekély tengerparti vizeiben élt egykor, és elég gyakorinak számított. Mivel azonban az átfogó kutatások ellenére a tudósok nem tudtak több halat begyűjteni, ezért a Nemzetközi Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) hivatalosan is kihaltnak nyilvánította májusban, amikor legutóbb frissítették a fajok védettségi állapotát.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények okozták a kihalását, de vélhetően közrejátszott benne, hogy a faj egyetlen területhez ragaszkodása, és a hideg víz előnyben részesítése. A tudósok szerint a faj jóval nagyobb területet járt be akkor, amikor még hűvösebb volt az éghajlat.
A horgászhalalakúak rendjébe tartozó Brachionichthyidae családban egyébként már csak 13 rokon faj maradt. Egy faj kivételével minden faj veszélyeztetettnek vagy kritikusan veszélyeztetettnek tekinthető, illetve „hiányos adatként" rögzítették a létezésüket, tehát a tudósoknak nincs elegendő információjuk a természetvédelmi státuszuk eldöntéséhez. Olyan is akad közöttük, amelynek a jelenlétét már 2000 óta nem észlelték. Ezek az állatok látszólag a kis kezeiken sétálgatnak a tengerfenéken.
A tudósok szerint a Sympterichthys unipennis eltűnése jó példa arra, mennyire érzékeny ez a halcsalád a környezeti változásokra, az inváziós fajok térnyerésére és a halászatra. Eltűnése figyelmeztetés arra, hogy mi történhet az ehhez hasonló, illetve más, sebezhető fajokkal olyan helyeken, mint például Tasmania.
Neville Barrett, a tasmaniai Tengerészeti és Antarktiszi Kutatóintézet ichtiológusa a National Geographic online portálnak azt mondta, a jellemzően csak a Tasmania körüli óceánban előforduló halcsaládba tartozó fajok olyan stratégiával rendelkeznek, amely stabil és állandó környezeti viszonyok között működik a legjobban. Márpedig a korlátozott földrajzi elhelyezkedés, és az, hogy nem járnak be nagy területeket, valamint a hideg vízhez való ragaszkodás kiszolgáltatottá teszi őket a változásoknak. Amilyen a part menti folyótorkolatok körüli ipari eredetű környezetszennyezése, a folyómedrek folyamatos kotrása, az osztriga zátonyok megsemmisítése, valamint a nem őshonos fajok betelepítése Tasmania vizeibe, vagy épp az óceán melegedése. Az óceán hőmérséklete ugyanis a Met Office Hadley Klímatudományi és Szolgáltató Központ adatai szerint az 1900-as mérések óta két fokkal emelkedett.
A kutatók szerint a felmelegedés hatására számos faj, köztük a Brachionichthyidae családjának tagjai, néhány rákféle, tengeri moszatok és sok más, a hidegebb körülményeket kedvelő tengeri organizmus populációja, valamint a tasmaniai biológiai sokszínűség is csökkent. Ezt azonban a víz alatti élőhelyek miatt nehéz észrevenni és követni is.