Nyitókép: Pexels.com

Hivatalossá váltak a iPhone 12 körül terjengő pletykák

Infostart
2020. július 31. 15:58
Az Apple egyik vezetője is elismerte, hogy az idei iPhone-okat a szokásosnál később kezdik szállítani.

Már a koronavírus-időszak kezdete környékén elindultak a pletykák arról, hogy az idén esedékes új iPhone-ok piacra kerülésével még gondok lehetnek. Ez viszonylag valószerűnek is hangzott, hiszen a járvány pont Kínából indult ki, és komolyan visszavetette az Apple bérgyártója, a Foxconn működését is – emlékeztet a PCWorld.hu. Aztán később jött az Apple megnyugtató válasza, miszerint minden a tervek szerint halad – egész mostanáig, teszik hozzá.

Ugyanis a vállalat negyedéves pénzügyi tájékoztatóján hivatalosan is elhangzott:

lesz csúszás.

Az Apple pénzügyi vezetője, Luca Maestri közölte, hogy a 2020-as iPhone-ok első körös szállítása bizony valóban későbbre csúszik az évről évre megszokotthoz képest, bár maga a bemutató esélyesen időben meglesz. Ez az információ legalább annyit megerősített, hogy tényleg lesz idei iPhone bemutató.

A PCWorld megjegyzi, a fentiek alapján októberben, vagy akár még később kerülhetnek az Apple Store-okba az új készülékek, de a pontos információkat esélyesen a hivatalos bemutatón közölhetik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!