Nyitókép: NASA

Történelmi esemény: sikeresen fellőtték a Crew Dragont, irány az ISS

Infostart
2020. május 30. 21:05
Ezúttal jók voltak az időjárási körülmények a fellövéshez, az űrhajó úton van a Nemzetközi Űrállomásra. A videókon visszanézhetik az eseményeket, alattuk olvashatják a percről percre közvetítést, és fotógalérián láthatják a főbb állomásokat. Amerika történelmet írt – vasárnap kora délután a sikeres dokkolásért lehet szorítani. Aki pedig szeretne, addig egy, a dokkolást szimuláló játékkal múlathatja az időt - link a cikk végén!

Május 27-én készült először arra a Tesla-gyáros Elon Musk-féle SpaceX, valamint az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA), hogy a Nemzetközi Űrállomásra juttassanak két amerikai űrhajóst a Crew Dragon űrhajón. A startot akkor a fellövés előtt negyed órával a trópusi vihar és a tornádóriadó miatt elhalasztották, a tartalék időpontok közül a szombat magyar idő szerint 21:22-es az első.

Az esemény azért számít történelminek, mert a NASA ezúttal nem önerőből, hanem először a történelemben egy magánvállalkozással, a dél-afrikai születésű amerikai milliárdos üzletember, Elon Musk cégével közösen indítja az asztronautáit az űrbe. A SpaceX Crew Dragon űrhajójának fedélzetén Robert Behnken és Douglas Hurley veterán űrhajósok várják az indulást.

Ha a küldetés sikerrel jár, az USA függetlenedhet a Szojuzoktól, ugyanis 2011, az űrsiklóprogram leállítása óta csak az orosz űrrakétákkal tudtak el jutni a NASA asztronautái a Nemzetközi Űrállomásra.

Alább élő videókon voltak követhetők az események, sorrendben a NASA és a SpaceX angol nyelvű, valamint a Svábhegyi Csillagvizsgáló magyar nyelvű élő közvetítésén, alatta pedig a szöveges beszámoló.

A fellövést a Kennedy Űrközpont Launch Complex 39A állásáról hajtják végre, ugyaninnen indult utolsó útjára kilenc éve az Atlantis űrsikló is. A helyszínen van Donald Trump amerikai elnök is.

Érdekesség, hogy a Crew Dragon fellövése után elhalad Magyarország fölött is, Floridától Magyarország vonaláig mindössze 23 perc alatt jut majd el.

Ha valami esetleg közbejönne a szombati fellövésen, akkor vasárnap magyar idő szerint 21 óra 00 perckor (15:00 EDT, 19:00 UTC) következik a második a tartalék időpont.

Magyar idő szerint háromnegyed kilenckor a startállás tornyának gyaloghídját elvonták az űrhajótól, az űrhajósok lezárták sisakjaikat. Ez még 27-én is így történt.

Este kilencre tovább javultak az időjárási körülmények, már kerozinnal töltik fel az űrhajó tartályait.

A fellövés után először Föld körüli pályára áll a rakéta, majd az űrhajó elhagyja és elindul a Nemzetközi Űrállomás felé.

Az ISS-hez való kapcsolódás körülbelül egy nappal a fellövés után történik meg, ehhez több manővert is végrehajtanak:

A Falcon-9 rakéták első fokozatai jól bejáratott rendszer szerint visszatérnek a Földre, a Demo-2-é az Atlanti-óceánon várakozó drónhajóra száll majd le.

Sikeres fellövés, úton az ISS felé

21:20: két perc van a fellövésig, minden rendben zajlik.

21:22: A Crew Dragon, a SpaceX Falcon-9 orrán rendben elhagyta a kilövőállást, rendben emelkedik

21:28: Levált az első fokozat, amely visszatér néhány perc múlva a Földre

21:33: az első fokozat már rendben le is szállt az Atlanti-óceánon lévő drónhajóra, amelynek neve: Of Course I Still Love You

21.35: 12 perccel és 20 másodperccel a fellövést követően a SpaceX Dragon űrhajója rendben levált a második (felső) fokozatról és útnak inult a Nemzetközi Űrállomásra.

21:36: Ahogy a fellövéskor, úgy búcsúzóul is elhangzik a Godspeed! (Jó utat!) jókívánság, amerikai űrhajósok amerikai rakétával és amerikai űrhajóval haladnak a Nemzetközi Űrállomásra.

21:40: Magyarországról is látszik a Crew Dragon, a Svábhegyi Csillagvizsgáló közvetítése alatt a kommentelők írják, hogy Székesfehérvárról, Esztergomból, Békéscsabáról, Szolnokról, sőt Budapestről, Óbudáról is látszik az űrhajó.

21:50: Véget is értek az élő videók, remélhetőleg vasárnap délutánig semmi izgalmas nem fog történni. Mintegy 19 óra múlva éri el a két amerikai űrhajós a Nemzetközi Űrállomást, az űrhajó automatikusan dokkol majd, várhatóan magyar idő szerint 16:20-kor.

Az események képgalérián (az élő videók nézőképei, magyar leírással):

És ahogy ígértük, íme a link (vagy katt a képre), amelyen kipróbálható az ISS-dokkolási szimulátor – a Crew Dragon fedélzetén is hasonlót fognak látni az asztronauták:

Forrás: iss-sim.spacex.com/