Nyitókép: Forrás: MTI/EPA/IVDC

Már több mint harminc mutációja van a koronavírusnak

Infostart
2020. április 21. 19:46
Kínai kutatók arra figyelmeztetik a vakcinafejlesztőket, hogy ne feledkezzenek el a többszörös mutációról.

A csöcsiangi egyetem kutatói már több mint harminc mutációját azonosították a koronavírusnak, és szerintük részben ez lehet a magyarázata annak, hogy a fertőzés miért követel több halálos áldozatot a világ egyes részein. A tudósok úgy vélik, hogy ezek a mutációk lényegesen megváltoztathatják a vírus tulajdonságait.

A kutatók 11 betegből vettek mintát még a járvány kitörésének kezdeti szakaszában, január 22. és február 4. között egy Vuhantól 470 kilométerre fekvő város kórházaiban. A tudósok összesen 33 mutációját találták meg az új típusú koronavírusnak, és ebből 19 teljesen új.

A leginkább halálos változatot később ki tudták mutatni több fertőzöttben Európában is, miközben az enyhébbek felbukkantak az Egyesült Államokban, például Washington államban is azonosították ugyanazt a mutációt, egy harmadikat pedig Ausztráliában regisztráltak.

A tapasztalatok alapján a kínai szakembereknek az a véleményük, hogy a vírus változásainak a veszélyét alábecsülik, és arra figyelmeztetik a vakcina előállításán dolgozókat, hogy vegyék figyelembe a mutációkat is az oltószer kifejlesztésekor.

A kutatásba bevont tizenegy alany – nyolc férfi és három nő ngy hónapos és 71 éves kor között – közül tíznek közepes vagy erős tünetei voltak, de azóta már mindannyian meggyógyultak – írja a Sky News.

Korábban Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Biztonsági Laboratóriumának virológusa is úgy nyilatkozott, hogy a laboratóriumukban a koronavírus kétféle nagyobb csoportot találták, és azokon belül is többféle kórokozót. A vírusok meglehetősen sokszínűek, egy fertőzött emberben is sokféle koronavírus van, soha nem egyféle, és szinte mindegyik egy egészen kicsit eltér a másiktól.

"A koronavírus genetikai anyaga körülbelül harmincezer bázisból áll. A sokszorosításért felelős enzim pedig minden ezrediknél, tízezrediknél elkövet egy hibát. A vírusokban nincs javító mechanizmus, mint az embernél. Ez azt jelenti, hogy amikor sokszorozódik a vírus, akkor a legjobb feltételezések szerint is legalább három bázisban különbözik a szülő vírustól. Amikor a kórokozó tovább szaporodik, tovább másolja magát, újra és újra hibázik az a bizonyos enzim, és a hibák felszaporodnak" – mondta a szakember.

A kutatási eredmények viszont azt mutatják, hogy a fő tulajdonságait tekintve a koronavírusból lényegében egyféle van. Nyolc nagy csoport és két nagy ág létezik a kórokozófajtákból, de egyelőre nem látnak nagy különbséget közöttük. Nem okoz egyik sem súlyosabb tüneteket, mint a másik, nem ellenállóbb egyik variáns sem a másiknál.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!