Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Barabási Albert-László: sokkal többen lehetetlenülnek el, mint ahányan meghalnak

Infostart
2020. április 13. 19:41
A hálózatkutató szerint gondolni kell azokra is, akikre nem egészségügyi szempontból sújt le a koronavírus.

Nem "egyszer csak" fog visszaállni az élet a rendes kerékvágásba - mondta el Barabási Albert-László, az MTA külső tagja, fizikus, hálózatkutató egy egy héttel ezelőtti, a járvány lezajlásának mikéntjéről szóló online konferencián.

Kiemelte, a kulcs az emberek szófogadása lehet, illetve a kormányok eszközrepertoárja. Szerinte az ideális az lenne, ha állandóan 7-8 százalék között lenne a fertőzöttek száma, ennek alapján pedig a nyár végére kiépülhet egy "nyájimmunitás", így hiába lenne második "kör", a betegek számát már kordában lehetne tartani ősszel.

Úgy látja, a korlátozásokban a legrosszabb, hogy a legszigorúbb intézkedések esetén is minimum két hétig csak tovább romlik a helyzet, mert "futja ki magát a vírus".

Sokan úgy gondolják, hogy ha lesz oltás, minden a régi lesz, de szerinte nem, semmi nem lesz már olyan, mint régen, a koronavírus előtt.

Elmondta azt is, hogy Magyarországon a vírus szempontjából szerencsés, hogy van központi egészségügyi rendszer, mert ez alapján követhető, hol vannak betegek. Szerinte Magyarország jól áll a mezőnyben, csak azok jobbak, akik időben és nagyot léptek, és tömegesen tesztelnek, például Németország vagy épp Korea.

Kijelentette azt is, hogy "nálunk is sokkal több beteg van, mint amit bevallanak, valóban sokkal kevesebbet tesztelnek, mint amire szükség volna, de ez mindenütt így van. Nincs rá kapacitás". De az internetnek is van kapacítása arra, hogy "új életet kezdjünk".

Arra is rámutatott még, hogy a fertőzésben elhunytak száma sokkal kisebb lesz, mint ahányakat gazdaságilag tönkretesz a járvány.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!