Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lovász László: mihamarabb kemény intézkedésekre van szükség

Infostart
2020. március 24. 16:41
Ha a jogi környezet lehetővé teszi, és a közgyűlés tagjai is elfogadják, akkor jöhet szóba a személyes részvétel nélküli közgyűlés és vezetőválasztás – mondta az MTA elnöke.

Szinte biztos, hogy nem lesz a Magyar Tudományos Akadémiának közgyűlése májusban. Lovász László az mta.hu-nak adott interúban azt mondta, az első alkalommal megtartják, amikor lehetséges, mert ez az átmeneti állapot mindenkinek rossz.

Megvizsgálták a virtuális közgyűlés lehetőségét is, de a jelenlegi akadémiai és egyéb törvények nem teszik lehetővé a közgyűlés legfontosabb feladatainak ilyen végrehajtását, vagyis a tisztújítást, a leköszönő vezetőség és a felügyelő testület beszámolójának megtárgyalását és elfogadását. Az elnök szerint ugyanakkor lehetséges, hogy a törvényhozók átmeneti jelleggel megváltoztatják a szabályozásokat, és engedélyeznek virtuális közgyűléseket.

Lovász László szerint azonban

a virtuális közgyűlésre csak nagyon kivételes esetben kerülhet sor,

még akkor is, ha a jogi környezet ezt lehetővé tenné. "Például abban az esetben, ha jelentős halasztással kellene számolni, tehát őszre vagy jövő tavaszra kellene halasztani a közgyűlést, és csak akkor, ha a közgyűlés tagjainak többsége elfogadná ezt a megoldást" – mondta az elnök, akinek a mandátuma május végéig szól. Ha addig nincs új vezetés, akkor onnantól csak megbízott, ügyvezető elnökként tevékenykedhetne.

Március 23-án már kiküldtek egy tájékoztató levelet a közgyűlés tagjainak arról, hogy május elején minden valószínűség szerint nem lehet megtartani a közgyűlést, és hogy jelen pillanatban nem lehet megmondani, mikor kerülhet rá sor.

Közben a Lendület-pályázatot már kiírták, szorosak a határidők, különösen a jelenlegi helyzetben nehezen tarthatók, de az Akadémia is csak késve kapta meg rá a forrásokat. A pályázatok befogadásánál rugalmasak lesznek, elfogadnak az elektronikus aláírást vagy aláírás-hitelesítést, igazolást is.

A járvány elleni küzdelemben az akadémiai, köztestületi tagok szakértelmét és nemzetközi kapcsolatrendszerét tudják felhasználni. Figyelik a publikációkat, kiválasztják közülük a fontosakat és megbízhatókat, és ezeket a döntéshozók figyelmébe ajánlják. Ezenkívül támogatják azokat a csoportokat, amelyeket a kormány megbízott, hogy különböző tudományos, tudományhoz közel álló kérdésekben részben az orvosi, részben a járványterjedési modellek területén segítsék a döntéshozatalt.

A világ egyik vezető matematikusaként Lovász László is foglalkozik olyan modellekkel, amelyek a járványterjedéssel kapcsolatosak, hálózatokat és azok dinamikáját vizsgálják, és ehhez felajánlják a tudásukat a kormánynak.

"Sajnos korábban kell meghoznia a kormánynak az ezzel kapcsolatos döntéseit annál, mint ahogy eljutnánk a megbízható modellekig. Az én személyes véleményem az, amit már szinte mindenhol javasolnak a szakemberek:

a kemény intézkedésekre szükség van, azokat minél hamarabb meg kell hozni.

Azt is látni kell azonban, hogy ezeket valószínűleg nagyon sokáig nem lehet majd fenntartani, tehát közben – elsősorban egészségügyi szempontból – fel kell készülni arra az időszakra is, amikor ezeket majd fellazítják. A legveszélyeztetettebb csoportok védelméről, izolációjáról pedig folyamatosan gondoskodni kell" – mondta az MTA elnöke, aki otthonról, telefonon és e-mailen végzi az Akadémia irányítását.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!