Nyitókép: UNITED LAUNCH ALLIANCE/AFP

Nem tudni, miért kering a Föld körül az űrrepülő

Infostart
2019. augusztus 29. 08:37
Az Egyesült Államok Légierejének Boeing X-37B típusú űrrepülőgépe még rekordot is döntött azzal, hogy már 718 napja volt Föld körüli pályán.

Az Orbital Test Vehicle névre hallgató küldetés célja szigorúan titkos, de úgy tűnik, valamiért nagyon fontos az amerikai légierőnek, hogy évekig Föld körüli pályán maradó űrrepülője legyen. Ez már az ötödik misszió volt, és mindegyik közel 200 nappal tovább tartott a tervezettnél. Az X-37B-nek nincs emberi személyzete, a lítiumion-akkumulátor mellett gallium-arzenidből készült napelemek hajtják - írja a Qubit.

A légierő hivatalos leírása szerint

az X-37B elsődleges célja újrahasználható űrtechnológiák tesztelése Amerika űrbeli jövője érdekében,

illetve olyan kísérletek végrehajtása, amelyek a visszaszállítás után kielemezhetőek a Földön.

A Daily Beast 2017-es, a légierőhöz közel álló forrásaitól szerzett információi alapján a gépet olyan kísérleti eszközök szállítására tervezték, mint szenzorok, high-tech kamerák és radarok. Brian Weeden, a légierő űrparancsnokságának korábbi tisztje egyetértett azokkal a feltételezésekkel, miszerint egy kémküldetésről van szó. Ezek után nem lehet véletlen, hogy a gép útját korábban követő amatőr csillagászok szerint

az X-37B pályája olyan országokat érintett, mint Észak-Korea, Irán, Irak, Pakisztán és Afganisztán.

Mások szerint a légierő egy Hall-effektusra építő ionhajtómű kifejlesztésén dolgozik, amely a felső légkör levegőmolekuláit használja üzemanyagként, így az ember nélküli űrrepülők és műholdak akár évekig keringhetnek alacsony Föld körüli pályán.

Nem tudni, hogy az X-37B mikor fejezi be jelenlegi küldetését, de a korábbi missziókból kiindulva akár még fél évig keringhet a Föld körül.

Forrás: Boeing