Magyar kutatók: új információk az Aranyjános kisbolygóról

Infostart
2017. június 26. 18:53
A Kepler űrtávcső segítségével magyar csillagászok megmérték az Aranyjános kisbolygó forgási sebességét. Eszerint a 200 éve született költőről elnevezett égitesten nagyon gyorsan telnek a napok: a kisbolygó 3,5 óra alatt megfordul a tengelye körül – mondta az InfoRádiónak Sárneczky Krisztián, az MTA csillagásza.

„A kisbolygót 2002 szeptemberében találtam az MTA Csillagászati Kutatóintézetének mátrai obszervatóriumának kisbolygókereső távcsövével. Ez egyike annak a sok száz, sőt, sok ezer felfedezésnek, amit az elmúlt 15-20 évben tettünk az obszervatóriumban” – idézte fel Sárneczky Krisztián.

A csillagász elmondta, hogy

minden felfedezett égitest esetében tíz évig a felfedező joga, hogy elnevezze azt.

Sok magyar tudósról, művészről, sportolóról, szép magyar helyekről neveznek el kisbolygókat.

Éppen Arany János születésének 200. évfordulóján került újra a látókörbe az Aranyjános kisbolygó, amit a Kepler űrtávcsővel lehet megfigyelni.

Ezzel kapcsolatban elmondta: a Kepler űrtávcső jelenleg olyan üzemmódban működik, amikor körülbelül háromhavonta új égterületre állítják. Az általa figyelt égterületeken – amin jellemzően inkább csillagokat, galaxisokat figyelnek meg – időnként áthúznak a naprendszer különböző objektumai, így néha nagybolygók és kisbolygóknak nevezett törmelékek is.

A csillagász elmondta, hogy

a Kepler űrtávcső csillagos látómezején három hónap alatt több mint 600 kisbolygó ment át.

A kutatócsoport pedig csak kíváncsiságból végigfuttatta a listát, hogy kiderüljön, van-e közöttük esetleg olyan, ami magyar felfedezés. Eközben akadtak rá véletlenül az Aranyjános kisbolygóra, ami egy rövidebb időt ebben a látómezőben töltött.

Fotók készülnek, és meg lehet mérni a kisbolygó fényességét is abból, hogy mennyi napfényt ver vissza – mondta Sárneczky Krisztián.

Az MTA csillagásza elmondta, hogy

az Aranyjános kisbolygón elég gyorsan telnek a napok: 3,5 óra alatt megfordul a tengelye körül.

Hozzátette: a kisbolygók eleve gyorsabban forognak, mint a Föld: 8-9 óra az átlagos tengely körüli forgási periódusuk, az Aranyjános viszont még ennél is sokkal fürgébb.

„Az Aranyjános kisbolygó kétszer olyan messze van a Naptól, mint a Föld: 330 millió kilométerre.

A Mars és a Jupiter pályája között egy széles úszógumira emlékeztető övezetben vélhetően milliószámban vannak kisbolygók. Ezek átlagos távolsága megegyezik az Aranyjános kisbolygó Naptól mért távolságával” - mondta az MTA csillagásza.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyorsan telnek a napok az Aranyjános kisbolygón
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást