Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Keszthelyi-Nagy Rita: Alda nagyon–nagyon bolond

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2021. augusztus 11. 12:54
Története során először állt olimpiai dobogóra a magyar női vízilabda-válogatott, Oroszország bravúrszámba menő legyőzésével. Az InfoRádió a csapatkapitány Keszthelyi-Nagy Ritát, valamint Magyari Alda kapust kérdezte.

Miután tudja, hogy milyen üres kézzel a hazaérkezni, a tokiói bronzéremmel nagyon a helyére került a lelke – mondta az InfoRádiónak Keszthelyi-Nagy Rita. Az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok magyar vízilabdázó hozzátette, nagyon egységesnek érezte a csapatot, és ennek is köszönhető, hogy be tudták húzni a dobogós helyezést. Hiányérzete, mint mondta, leginkább a spanyolok elleni támadások miatt van, de úgy látja, nem szabad telhetetlennek lenni, mert a teljesítményük olykor hullámzó: egyszer nagyon jó, máskor kevésbé, ezzel együtt szerinte az utolsó három mérkőzésen „tök” stabil volt a védekezésünk, csapattársai pedig fantasztikusan helytálltak.

Keszthelyi-Nagy Rita az Egyesült Államok elleni győzelmükkel kapcsolatban azt mondta, bár nyilván nem fogják odaírni a magyar női pólósok neve mellé, hogy „olimpiai bronzérmesek, de az olimpiai bajnokot előtte megverték”, ennek ellenére természetesen örülnek neki, ami elsősorban a magabiztosságuk szempontjából volt fontos, hogy elhiggyék, hogy

bármikor, bárkit el tudnak verni.

Szerinte azonban az amerikai válogatottnak is szüksége volt erre az ébresztő pofonra, mint egy intő jel, hogy el lehet kapni őket is.

Magyari Aldára kitérve azt mondta: az olimpiai tornát lényegében végig védő 20 éves hálóőrt leginkább Gyöngyösi Anikó segítette, akivel szobatársak is voltak, illetve az edzők, főleg Ács Bertalan, továbbá a kapustársa, Gangl Edina.

„Alda nagyon-nagyon bolond, és imádja a magas hőfokú mérkőzéseket, és nem hiszem, hogy ezeken valaha is rosszul fog védeni, ha ott ég benne a bolondsága, az őrültsége és a tüze.”

Az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok magyar vízilabdázó végezetül hozzátette: egyelőre nem foglalkozik a következő három évvel, ami a párizsi olimpiáig még hátra van, elsőként ugyanis szeretné kipihenni a tokiói ötkarikás játékok fáradalmait.

Mindig ketten voltunk a kapuban

A tokiói olimpia Magyari Alda várakozásainak is megfelelően alakult. A női vízilabda-válogatott kapusa azt mondta, egyértelműen éremért utaztak ki az ötkarikás játékokra, a bronzérem pedig egy nagyon szép helyezés, ezért joggal lehetnek boldogok. Mint bevallotta, úgy készült, komoly szerep fog rá hárulni, azonban arra nem számított, hogy gyakorlatilag az egész olimpiai tornát végig kell majd védenie. Magyari Alda hozzátette, miután előzetesen Bíró Attilával, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányával megbeszélték, hogy több olyan mérkőzés is lesz, hogy csak egy kapus lesz beírva, fejben igyekezett fölkészülni arra, hogy bármelyikük is kap szerepet, azt „átvészelje” „De nagyon jól jött ki, és

az Edi nagyon sokat segített a partról, így azt gondolom, hogy mindig ketten voltunk a kapuban.”

A vízilabdakapus kiemelte: mindenki segített mindenkinek, de nyilvánvalóan azok, akiknek már a második, vagy harmadik olimpiája volt a tokiói, azok némi plusszal is szolgáltak a többek számára, hogy mire is számítsanak. „De mindenki egymás kezét fogva teljesített jól” – ismételte meg.

Azzal kapcsolatban, hogy a torna egyik legszebb gólját dobta, Magyari Alda szerényen úgy fogalmazott,

így adata a szituáció,

és maga sem gondolta, hogy az olimpia utolsó találta az ővé lesz, ezzel együtt nagyon örül neki, és jó érzéssel töltötte el. Elismerte, ez a fajta vagányság régóta, és már serdülő ifiként is lőtt már kapuból gólt, még ha az más is volt, de sokat is gyakorolja edzésen, hogy át tudja dobni a pályát pontosan.

Hozzátette: mentálisan nagyon jól fel voltak készülve a tokiói tornára, ezáltal fizikailag sem fordult meg az a fejében, hogy fáradt lenne, vagy fája valamije, még akkor sem, amikor egy alkalommal nagyon szerencsétlenül nyúlt a kapufához.

„Az olimpián nincs fájdalom!”

Az amerikaiak elleni győzelmet Magyari Alda is motiválónak érzi a jövőre nézve, de nemcsak azt, hanem magát, hogy bronzérmesek lettek, valamint, hogy az egész olimpián végig nagyon szépen játszottak.

A folytatás illetően a vízilabdakapus egyetértett, hogy a 2022-es – a bajnokság mellett – a világbajnoksággal és az Európa-bajnoksággal együtt egy nagyon kemény és sűrű év lesz, miközben már a párizsi olimpia sem annyira távoli. „De lehet, hogy nekünk még jó is az, hogy így meccsről meccsre megyünk és szállunk a vízbe. Én nagyon várom már, és remélem, ott is ilyen szép érmeket fogunk elérni.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Keszthelyi-Nagy Rita: fantasztikusak voltak a lányok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyari Alda: mindig ketten voltunk a kapuban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást