Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra bronzérmes

Infostart
2021. augusztus 3. 05:52
A két magyar egységből csak az egyik állhat dobogóra a női kajakpárosok 500 méteres döntőjében.

Az új-zélandi páros, Lisa Carrinton és Caitlin Regal rajtolt legjobban, de a lengyelek is jól tartották magukat. Carringtonék fél távnál már jelentős előnyben voltak, Kozák Danuta és Bodonyi Dóra a harmadik, Csipes Tamara és Medveczky Erika a hetedik volt 250-nél.

Mindkét magyar hajó nagyot hajrázott, de az új-zélandiakat nem volt esély megfogni. Kozákék és a lengyelek között egy tized volt a különbség, így harmadik helyen végeztek, míg a másik egység a negyedik lett.

Az ötszörös ötkarikás bajnok, 34 éves Kozák ebben a számban címvédőként indult a japán fővárosban, az öt arany és egy ezüst után a mostani az első olimpiai bronzérme.

"Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. Aztán a táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy előnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak. Egyébként jó páros, minden évben dobogóra állnak" - mondta Bodonyi Dóra.

"Sajnos most ez ennyi volt, de szerencsére van még javítási lehetőségünk. Dana egyesben és négyesben is vízre száll még, én pedig a négyes tagjaként. Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni" - tette hozzá az ötszörös világbajnok kajakos.