Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Faragó Tamás a Japán elleni vízilabdameccsről: "ezek a csoportmérkőzések nem mutatnak sehová"

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. július 27. 17:30
A pólólegenda szerint a tokiói viadal a vízilabdázók számára a negyeddöntőben kezdődik, addig fel kell venni a ritmust, Dél-Afrika, az Egyesült Államok, majd Olaszország ellen.

A magyar férfi vízilabda-válogatott 16-11-re nyert Japán ellen második csoportmérkőzésén a tokiói olimpián.

Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló magyar csapat teljesítményét értékelve Faragó Tamás olimpiai-, világ és Európa-bajnok vízilabdázó, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya az InfoRádiónak elmondta, a negyeddöntő lesz az igazán fontos feladat, időközben a magyar csapat egyre jobb fomába kerül.

"A japánok elleni első két negyed mindenesetre nem növelte a magyar játékosok önbizalmát a görögöktől elszenvedett vereség mellett" - utalt arra, hogy fej fej mellett haladt a két gárda az első két negyedben. De inkább arra koncentrálna, hogy a japánok valóban lenyűgöző produkcióval álltak elő a magyarok ellen.

"Ezt a játékot másként is lehet gondolni, játszani, élvezni, szórakoztatni vele, ezt értékeljük"

- mondta még, hozzátéve, a fizikai fölény és a taktikai repertoár később eldöntötte a mérkőzést.

A csoportmeccseket - mint hangsúlyozta - edzőmérkőzésnek kell felfogni, nem éles tétmérkőzésnek, amelyek "nem mutatnak sehova".

A japánok ellen kiemelte a magyar támadójátékosok kreativitását, de még valóban "messze a csúcsforma" - ezzel arra utalt, hogy még három csoportmérkőzés van, először Dél-Afrika ellen (csütörtökön), amely viszont még Japánnál is kisebb ellenállást tanúsíthat, ám aztán még az Egyesült Államok és Olaszország ellen is meg kell mérkőzni a negyeddöntő előtt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Férfi vízilabdasiker Japán ellen - Faragó Tamás értékelése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást