Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Vas Blanka: „Utólag elég butának érzem magam”

Infostart
2024. augusztus 4. 19:55
Vas Blanka negyedik helyezett lett az országúti kerékpárosok női mezőnyversenyében. A célba érés után nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Ez most egy kicsit fáj még, de azt hiszem, egy pár óra múlva büszke leszek. Most még csalódott vagyok. Nem értékelném okosnak ezt a versenyt egyelőre, mert utólag elég butának érzem magam” – idézte a Nemzeti Sport az M4 Sportnak nyilatkozó Vas Blankát.

„A győztest hagytuk elmenni, már a nap elején biztos voltam benne, hogy megnyeri. Én voltam az első, aki ugrott rá, elkezdtem húzni a többieket, de nem volt együttműködés. Most meg tudtam mutatni magam, hogy ott tudok lenni a legjobbakkal, remélhetőleg egyszer még előrébb leszek” – bizakodott.

Az MTI tudósítójának elmondta: „Előre nem volt kitalálva semmi a versenyre, csak volt pár ember a fejemben, akik jók lehetnek és ez be is bizonyosodott menet közben, hogy jól gondoltam. Próbáltam Vos és Kopecky kerekét követni és a verseny jól is alakult, de aztán volt egy kis hezitálás a részemről, amikor Kristen Faulkner támadott. Azt hiszem, az volt egy nagy hiba, hogy ott feladtam és úgy gondoltam, hogy nem lehet meg. Nem dolgoztam együtt Vosszal és Kopeckyvel, mert úgy gondoltam, hogy nekik kell dolgozni, hiszen ők a nagy nevek, ők a leggyorsabbak.”