Nyitókép: MTI/AP/John Locher

A MOB is megszólalt a vitatott nemű algériai bokszoló kapcsán

Infostart
2024. augusztus 2. 11:48
A Magyar Olimpiai Bizottság minden körülmények között a magyar olimpikonok oldalán áll és ebben az esetben is mindent megtesz a magyar sportolók védelmében, érdekeik érvényesítéséért. Ezért a MOB folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében – tudatták.

A MOB határozott álláspontja: a női esélyegyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián egyenlő arányban indulnak nők és férfiak. A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiáig minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak. Ellenkező esetben alapvetően sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga.

Amennyiben az ökölvívó sportág olimpiai részvételi szabályai ezt nem biztosítják maradéktalanul, úgy felül kell vizsgálni a szabályozást és szükség esetén módosítani is kell.

Egyértelműen olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak.

A MOB elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a NOB sportigazgatójával a helyzet tisztázása érdekében. Ugyancsak egyeztetnek az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőségével, és más, a sportágban érintett nemzeti olimpiai bizottságokkal. „Nemzeti olimpiai bizottságként tiszteletben tartjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait, ugyanakkor kiállunk a női sportolók esélyegyenlősége és a tisztességes verseny mellett” – olvasható a MOB sajtóközleményében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 66 kilogrammos negyeddöntőben szombaton éppen Hámori Luca ellen ringbe lépő algériai Imane Helif indulása hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mivel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta őt a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság – mely az IBA-t kizárva rendezi meg az olimpiai bokszversenyeket – ugyanakkor engedi szerepelni.

Az olasz Angela Carini 46 másodpercet töltött a ringben a női ökölvívók 66 kg-os súlycsoportjában. Kapott egy ütést Imane Heliftől, mire a kötélhez ment, s jelezte az edzőjének, hogy nem csinálja tovább.

A NOB később azt közölte, hogy a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.