Nyitókép: MTI/AP/Frank Augstein

Minden doppingteszt negatív

Infostart
2018. július 12. 19:26
Megkezdődött a visszaszámlálás, már csak a szombati angol-belga bronzmérkőzés és a vasárnapi francia-horvát döntő van hátra.

A világbajnokságon eddig 626 mintát vettek, ebből 108-szor nem mérkőzés napon is volt kontroll. A nemzetközi szövetség (FIFA) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség megállapodása alapján

már a világbajnokság előtt is tartottak ellenőrzéseket, január óta 3985 mintát vizsgáltak.

A FIFA csütörtöki közleménye alapján volt már olyan játékos, aki ebben az évben eddig nyolcszor adott mintát. Korábban Colin Smith, a FIFA versenybizottságának az elnöke arról beszélt, hogy minden játékost legalább egyszer tesztelnek, valakit többször is.

Mérkőzésenként négy futballistától vesznek mintát, amelyeket egy svájci laborban vizsgálnak meg. Emellett az edzőközpontokban is rendszeresen felkeresik a játékosokat az ellenőrök.

A világbajnokság elején arról cikkeztek a brit lapok, hogy a labdarúgó-vb házigazdájának doppingügyeit eltusolta a FIFA. A szervezet visszautasította a vádakat. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szerint nincs bizonyíték az orosz futballisták doppingolására. Tiszeker Ágnes korábbi vádakról és a háttérben zajló folyamatokról is beszélt az üggyel kapcsolatban az InfoRádióban, erről itt írtunk bővebben.