Forgalomkorlátozás: erre ne is próbálkozzon most Budapesten

InfoRádió
2017. július 14. 11:22
Péntek este 21 és 23 óra között tartják a FINA Budapest 2017 vizes világbajnokság megnyitó ceremóniáját a Lánchíd pesti hídfőjénél. A rendezvény miatt szerdán lezárták a Pesti alsó rakpartot, péntek estétől emellett korlátozzák a Budai alsó rakpart, az Erzsébet híd, valamint a Lánchíd és környéke forgalmát is.

A lezárások miatt változik az érintett közösségi közlekedési járatok, a 2-es, a 19-es és a 41-es villamos, az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 16-os, a 105-ös, a 110-es, a 112-es, 133E, a 178-as, a 916-os és a 990-es busz, valamint a D12-es hajójárat útvonala. 21 óra után a megnövekedő forgalomra való tekintettel sűrűbben indulnak mind a négy metróvonal szerelvényei.

A július 14-30. között zajló vizes-világbajnokság ideje alatt a versenyhelyszínek környékén forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk mind az autósoknak, mind a közösségi közlekedéssel utazóknak.

A megnyitót az Eötvös tér előtti Duna-szakaszon, a Lánchíd pesti hídfőjénél rendezik meg, a 2-es villamos egész nap rövidített útvonalon közlekedik, ez a járat nem érinti az Eötvös tér megállót. A rendezvény helyszíne megközelíthető

  • az M1-es, az M2-es, az M3-as metró, a 47-es, a 49-es villamos, vagy a 9-es busz Deák Ferenc tér M megállóhelyétől gyalogosan, körülbelül 8-10 perces sétával,
  • a 15-ös és a 115-ös busz Erzsébet tér megállóhelyéről, illetve ideiglenes József nádor tér megállóhelyéről rövid sétával.

Aki a MOL Bubi közbringáinak egyikével tart a helyszínre, az a közeli Apáczai Csere János utca, Vigadó tér vagy Dorottya utca – Wekerle Sándor utca gyűjtőállomáson tudja visszaadni a kerékpárt.

Hétfő hajnali 5 óráig lezárják a Pesti alsó rakpartot a Margit hídi felhajtó és a Havas utca között. Pénteken lezárják a forgalom elől

  • a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és az Egry József utca között hajnali 3 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • az Erzsébet hidat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Lánchidat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • az Alagutat 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • az Ybl Miklós teret 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a József Attila utcát a Széchenyi tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Széchenyi felső rakpartot az Arany János utca és a Széchenyi tér között 18 órától másnap hajnali 4 óráig;
  • a Széchenyi István teret 18 órától másnap hajnali 4 óráig