Nyitókép: Shaun Botterill/Getty Images

Világsztárok üzennek Varga Barnabásnak, Botka hallotta a hatalmas csattantást is

Infostart
2024. június 24. 11:19
A stuttgarti kórházban kezelik a magyar válogatott csatárát, aki a Skócia elleni Eb-csoportmérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. Botka Endre azonnal tudta, hogy nagy a baj, Szoboszlai Dominik szerint változtatni kell a mentők protokollján.

A Magyarország–Skócia Európa-bajnoki csoportmérkőzés nem hozott látványos futballt, mégis a világhíradókba került egy súlyos sérülés miatt. A második félidő derekán egy beívelésnél Varga Barnabás a levegőben ütközött a skótok kapusával, Angus Gunn-nal, és utána szinte élettelenül terült el a gyepen. A csapattársai azonnal jelezték, hogy nagy a baj, nemcsak a csapatorvosok segítségére volt szükség, hanem a mentők bevetésére is.

Sokakat a három évvel ezelőtti esetre emlékeztetett a mostani, amikor a dán Christian Eriksen terült el a földön, és ugyanúgy azonnal ponyvákkal takarták az orvosi beavatkozást, mint most Stuttgartban. Csaknem tíz perc után végül hordágyon, de még mindig takarásban vitték ki a magyar csatárt a gyepről, és csak fél órával később érkezett a hír, hogy kommunikálni tud az egészségügyi személyzettel, tehát eszméleténél van.

Marco Rossi az 1-0-ra megnyert mérkőzés után sajtótájékoztatón annyit közölt, hogy Vargának az arccsontja tört el és agyrázkódása van, így már nem számíthat rá az Eb-n, ha továbbjut a csapata. Még az éjszaka az MLSZ a közösségi oldalain jelezte, hogy a játékos arcában több csont is eltört, és nagy valószínűséggel műtét vár rá.

Az eset nagy visszhangot váltott ki a futballvilágban is, Antoine Griezmann, a franciák világbajnok klasszisa Varga Barnabás neve mellett piros szívvel jelezte együttérzését.

A francia válogatott közösségi oldala is posztolta a magyar támadó 19-es számú mezét.

A magyar támadót támogatásáról biztosította Cole Palmer, az angolok középpályása.

A futballvilág legismertebb újságírója, Fabrizio Romano is több posztban számolt be Varga állapotáról.

Az esetről a mérkőzés után, a sajtótájékoztatón Botka Endre is beszélt. "Nagyon közel voltam a szituációhoz, hallottam a nagy csattanást, tudtam, hogy valakinek nagy baja van. Szomorúan láttam, hogy Barni van ott nagyon rossz állapotban. Nagyon felkavaró volt" – mondta a magyar védő, de hozzátette, csak az első pillanatokban látta a csapattársát, utána már nem kapott arról információt, hogy milyen állapotban van, csak a mérkőzés végén tudta meg, hogy nincs életveszélyben.

Megszólalt az ütközés másik részese, a skótok kapusa, Angus Gunn, akinek a felvételek szerint a könyöke találta el Varga Barnabás fejét. Az eseményeket a VAR is ellenőrizte, de nem találta szabálytalannak a súlyos sérülést okozó kimozdulását.

„Nem teljesen világos, mi és hogyan történt – mondta a Norwich City kapusa. – Magasan jött a labda, és érkeznem kellett. Azt hittem, jól csináltam mindent, bár kicsit fájdalmas volt. Remélhetőleg jól van a magyar srác."

Varga Barnabás horrorsérülése nyomán a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik is a középpontba került (akárcsak Eriksen eseténél a dánok kapitánya, Simon Kjaer). Szoboszlai ért oda elsők között a földön elterülő Vargához, és utána is főszerepet játszott az ellátásában, sürgette a mentőket, sőt a gurulós hordágyat is kivette a kezükből, mert úgy vélte, túl lassan érkeznek a bajba jutott csapattársához.

"Amikor megláttam, sokkot kaptam. Azonnal az oldalára fektettem, mert az ilyen helyzetekben ez a legjobb, amit tehetünk, mert úgy láttam, nem kap levegőt" – mondta az egyik német tv-stábnak, és utána a mentőkről is beszélt: "Nem tudom, mi a protokoll, de ha segítségre van szükség, akkor nem értem, miért kell engedély ahhoz, hogy a pályára léphessenek. Ilyenkor másodpercek is számítanak, nem az én dolgom, de ezen változtatni kellene, és sokkal gyorsabban cselekedni."