Légiveszély és drámai perceket hozó rakétariadó késleltette az ázsiai Bajnokok Ligája hétfői mérkőzését Rijádban, miután a szaúdi légvédelem egy jemeni húszik által kilőtt ballisztikus rakétát semmisített meg a város felett – írja a The Guardian híradása nyomán az Index.
A szaúdi vezetésű katonai koalíció közölte, hogy elfogott, azaz megsemmisített egy ballisztikus rakétát, amelyet a jemeni húszik lőttek ki a főváros felé. Az al-Awwal Parkban rendezett mérkőzés helyi idő szerint 21:15-kor kezdődött volna, ám biztonsági okokból elhalasztották.
A stadionban bemondták, hogy a helyzet mindezek ellenére biztonságos, és a mérkőzést lejátsszák, egyúttal arra kérték a nézőket, hogy maradjanak a helyükön. A televíziós közvetítésben egyidejűleg egyórás csúszást jelentettek be. A hírek szerint robbanások hangja hallatszott Rijádban nem sokkal azelőtt, hogy a lakosok mobiltelefonon megkapták a légiveszélyre figyelmeztető riasztást.
A rakétahelyzet végül nem szegte Cristiano Ronaldo kedvét és lendületét, a 41 éves portugál csatár nem sokkal a félidő vége előtt betalált; csapata, a szaúdi bajnok al-Nasszr végül 3–1-es győzelmet aratott.
A 42. percben balról jött Sadio Mané beadása, Jahja mellel Ronaldo elé tette a labdát, és a veterán csatár 8 méterről, fordulásból a bal sarokba bombázott, ezzel lett 2–0. Az al-Nasszr a 65. perctől Alibajev kiállítása miatt emberelőnyben futballozott.
Ronaldo gólja egyébként pályafutása 981. találata volt, amellyel közelebb került az olyannyira áhított 1000 gólos mérföldkőhöz.