Nyitókép: Facebook/Hungaroring

Vámosi Péter a Magyar Nagydíj előtt: Leclerc „hátraállítása” lehet a bajnoki cím ára

Infostart / InfoRádió
2026. július 22. 19:37
Hétfőtől csütörtökig érkeznek Budapestre és a Hungaroringre a Forma–1-es csapatok és pilóták. Az éllovas Kimi Antonelli komoly előnyben van, belgiumi győzelme után nagy önbizalommal várhatja a Magyar Nagydíjat.

Vámosi Péter, a motorsportol.hu oldal főszerkesztője a Belga Nagydíjon történteket felidézve úgy látja, hogy Kimi Antonelli győzelme jót tett az önbizalmának, míg George Russell eléggé peches körülmények között esett ki a legelején, és épp az a Lewis Hamilton „ütötte ki”, aki mostanra kicsit stabilizálta a második helyét már ferrarisként a bajnokságban – róluk, illetve még a McLaren pilótáiról és természetesen szokás szerint Max Verstappenről szólhat a Magyar Nagydíj.

A Hungaroring teljesen más pálya, mint a Circuit de Spa-Francorchamps, és a szakértő szerint ezért szoktak is morogni bizonyos pilóták, mondván, elég lassú a Hungaroring (valóban továbbra is az egyik leglassabb a versenynaptárban). Azonban épp a nem túl gyors, ám kacskaringós mivolta miatt ideális lehet a magyar aszfaltcsík az idei konstrukcióknak – ellentétben a belga pályával, ahol egyenesben még a Mercedesnek is végsebességbeli gondjai voltak.

Arra vonatkozóan, hogy Fernando Alonso néhány nappal a 45. születésnapja előtt megszerezheti-e a Hungaroringen a második pontját, vagy esetleg még több pontot, elmondta lehetnek akár meglepetések, tehát valamely hátrébb lévő kis csapat – a Haastól lefelé, tehát a Williams, az Audi, az Aston Martin és a Cadillac – is akár mehet a pontokért. „Ez mindenképpen izgalmas, és az élmezőnyben se vegyük természetesen fixre azt, hogy ezúttal is a Mercedes, adott esetben pláne Kimi Antonelli fog nyerni” – fogalmazott a szakíró.

Megjegyezte azonban, hogy csak valamilyen „káoszfutam” esetén fordulhat elő, hogy az „elképesztő lemaradásban lévő” Aston Martin vagy Cadillac pontot tudjon itt szerezni, ilyesmi szerinte például eső esetén fordulhatna elő, ami egyébként nem valószínű, a Magyar Nagydíj nagyon hosszú ideig legendásan napsütötte futam volt.

Viszont az Aston Martin most előáll egy teljesen újragondolt autóval, amelyben ugyan a motor nem lesz teljesen új, arra várni kell a szünet utánig, de maga az autó már azt hivatott bemutatni, hogy megtanulták a leckét az első félévből, és most nagyon készülnek a másodikra – Vámosi Péter szerint ha másért nem, szépségtapaszként –, hogy valami többet nyújtsanak. Így tehát bármely Aston Martin-versenyző pontszerzése előrelépésként értékelhető, és Alonsónál akár annak is a kulcsa lehet, hogy még egy évet aláírjon.

Antonelli előnye komoly, 45 pont Hamiltonnal, 50 Russellel szemben. Charles Leclerc két jó versenyen van túl, de azért nagyon távol jár az éllovastól. A szakíró szerint ezzel

kezd körvonalazódni a fiatal olasz első vb-címe.

Nagyon elégedett lehet az ifjú Senna-rajongó – ezt soha nem rejtette véka alá, elég akárcsak a rajtszámát megnézni –, hogy azon a belga nagydíjon is tudott nyerni, ahol a példaképe annyiszor tette ezt meg, és a Magyar Nagydíj is annak idején Ayrton Sennának egyik kedvenc pályája volt – emlékeztetett.

„Hogyha ez titkon tovább fűti őt, és azokon a pályákon, ahol a nagy előd jól szerepelt, ő is akár erőn felül megpróbál jól teljesíteni, akkor azt gondolom, hogy jól néz ki számára a Magyar Nagydíj. Ugyanakkor

Lewis Hamilton a legeredményesebb a Magyar Nagydíjon, ő akkor is tudott itt nyerni, amikor bűnrossz autó volt alatta,

mint például a 2013-as Mercedes. George Russell pedig úgy kell hogy nekimenjen ennek a futamnak, mintha nem esett volna ki a Belga Nagydíjon, mert hogyha ő még mentálisan is elkezdi bebeszélni magának, hogy nem tudja megcsinálni ezt a feladatot, akkor gyakorlatilag már vesztett. Leclerc pontokban az előbb említett hármashoz képest viszonylag távol van, de el tudom képzelni, hogy adott esetben – legkésőbb Monza körül vagy azután – őt hivatalosan is be fogják állítani Lewis Hamilton mögé, mert csak így lehet egyáltalán esély arra, hogy mondjuk a pilóta bajnoki címet elhódítsák Antonelli elől” – vélekedett Vámosi Péter.

A cikk Farkas Dávid interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vámosi Péter a Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást