Jövő szombat este labdarúgó-Bl-döntő lesz Budapesten, amelynek rendezője az UEFA, de az MLSZ-nek sok segítő feladata van az előkészületek során, illetve a szervezésben, de mint Szabó Gergő MLSZ-szóvivő elmondta, nemcsak nekik, a társszolgálatoknak, az érintett hatóságoknak, szervezeteknek is, akik szorosan együttműködnek egymással a gigantikus sportesemény sikeres lebonyolításáért, hiszen a világ egyik legnagyobb sporteseményéről van szó.
„A városi történések adják a legtöbb feladatot, nem is az, ami a stadionban történik, hiszen arra megvannak az UEFA protokolljai, nagyon hasonlóak egyébként, mint a válogatott mérkőzései esetében. Az MLSZ-nek viszont helyzeti előnye van, és ebben tud segíteni az UEFA-nak: például ha az Európai Labdarúgó-szövetségnek egyeztetni való témája van a rendőrséggel, a BKK-val vagy bármilyen más szervvel, vállalattal, akkor az MLSZ pontosan tudja, kihez, hová lehet fordulni, míg az UEFA munkatársai, akik nagy része semmilyen módon nem volt érintett magyarországi meccsszervezésben, nincsenek tisztában a tudnivalókkal e téren” – írta le a helyzetet Szabó Gergő.
Az MLSZ feladatának gerincét tehát a (hatósági) együttműködések adják, a koordináció, a háttérmunka.
Mint elmondta még: még az első, 2025 szeptemberi bejárás alkalmával is 50 fős UEFA-delegáció érkezett a Puskás Arénában, később volt egy még népesebb látogatás, ahol a BL-szereplő klubok sajtószakemberei is megnézték az arénát, tájékozódtak, hogyan és hol lehet interjúkat készíteni, hol lesz az interjúzóna, a sajtótájékoztató helyszíne, milyen ellátás, elszállásolás lehetséges a csapatok számára; egy-egy ilyen érintett nagy klubnál már rengeteg egyéni igény merül fel, és hatalmas stábok érkeznek, akár olyanok is, akik még sosem jártak itt, nem úgy, mint számos válogatott.
A végső döntés egyébként mindig az UEFA-é mindenben.
A résztvevő csapat egyébként a francia PSG és az angol Arsenal is, a nézőtérre természetesen magyar szurkolók is bejutnak majd.
Csak a stadionban több mint 60 ezer ember foglalhat majd helyet, de a BL-döntők világához hozzátartozik, hogy sok olyan szurkoló is Budapestre érkezik, akinek nincs jegye, de Budapesten szeretné követni az eseményt kivetőn, kocsmában vagy az UEFA szervezésében rendezendő Fun Festivalon a Hősök terén, ahová akár több tízezer embert várnak a helyszíni „jegyes” drukkereken kívül.
A közlekedés is jóval nagyobb terhelést kap majd – az autós és a közösségi is –, ezért az MLSZ kérése az, hogy aki ezzel szembesül, legyen türelmes 1-2 napon át, a BL-döntő mindenki részéről kíván némi áldozatot; az MLSZ bízik benne, hogy élmény és büszkeség lesz ez az egyedi esemény, amiért országok, városok évente küzdenek, akár a részvételért, akár a megrendezésért.
A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.