Persze, a helyzet javult a nagyon is emlékezetes 1966-os kudarc óta, akkor az észak-koreaiak elleni vereség után három különböző reptérre szállították a játékosokat, akiket rohadt paradicsommal dobáltak meg az éber szurkolók. Most ilyesmi nem volt, Malpensán senki nem várta az összetört futballistákat.
Ettől még nagy a kiábrándultság, a csalódás. 2017-ben a svédek, 2022-ben (ráadásul nem is az utolsó, hanem az utolsó előtti állomásnál) az észak-macedónok ejtették ki a Squadra Azzurrát.
Már csak azért is volt fura, mármint az észak-macedónok elleni kudarc miatt is volt az, hogy a múlt héten néhány olasz játékos az öklét rázta örömében, hogy a bosnyákokkal (és nem a walesiekkel) kell játszani március utolsó napján a vb-részvételért.
Utólag minden felesleges, még akár azt is vitatni, hogy hány olasz helyzet maradt ki, hogy mekkora a 42. percben piros lapot kapott Alessandro Bastoni felelőssége, vagy hogy kevés olyan tizenegyespárbaj volt, amelyben Donnarummának minden lövő berúgta a maga kísérletét, a múlt már nem változtatható meg.
Az olaszok már a pótselejtezők előtt arról beszéltek, hogy a futballjuk számára tragédiával érne fel, ha megint lemaradnának a világbajnokságról – ez most bekövetkezett.
A La Gazzetta dello Sport Olaszország kiesését a „harmadik apokalipszisnek” nevezi, és bár szerinte „igazságtalan” csak Gennaro Gattusót hibáztatni, „nehéz elképzelni, hogy a válogatott azzal az edzővel kezdje újra, aki ilyen súlyos kudarcot szenvedett el a csapattal”.
„A harmadik apokalipszis szörnyű, mert kettő is van mögötte” – írta Luigi Garlando, a Gazzetta vezető újságírója. „Elvesztette a sokk, a váratlan katasztrófa érzését. Normálissá válik. Harmadszor egymás után nem veszünk részt világbajnokságon. Majd 2030-ban beszélünk róla, 16 évvel az utolsó részvétel után.
Először lesznek olyan fiatalok, akik nagykorúvá válnak, és még soha nem látták Olaszországot világbajnokságon.”
„Játékvezetői hibák? Mi magunk követtünk el belőlük többet” – tette hozzá Stefano Agresti, ugyancsak a „rózsaszín újságban”.
„Az igazság az, hogy Bosznia erősebb volt. A harmadik világvége a legrosszabb. Zenicában adtak nekünk néhány okot a tiltakozásra. Nem Bastoni kiállítása miatt, ami egyértelmű volt, hanem inkább azért, mert nem kapot piros lapot Muharemovic is. De na, mi vagyunk Olaszország. Tényleg ragaszkodhatunk ilyen apró részletekhez, amikor a világranglista 71. helyén álló válogatottal nézünk szembe? Mi magunk dobtuk el a meccset. Bastoni hibája befolyásolta, talán el is döntötte, de még tíz emberrel is voltak lehetőségeink a gólszerzésre.”
„A közelmúlt történelme egyértelművé teszi számunkra: a kivétel sajnos nem a világbajnokságról való lemaradás, hanem az öt évvel ezelőtti wembley-i Eb-győzelem” – folytatta Agresti. „Sajnos, a normalitás az, amit a kis zenicai stadionban láttunk. Gattuso a legfontosabb meccsen bukott meg. Igazságtalan lenne csak Rinót hibáztatni. Előtte Ventura, Mancini és Spalletti is kudarcot vallott, tehát ez azt jelenti, hogy a probléma nem a kispadon van. De még mindig nehéz elképzelni, hogy a válogatott azzal az edzővel újrakezdje, aki ilyen súlyos vereséghez vezette.”
A Tuttosport szerint „a zenicai kudarc a futballunk tükre: újjá kell építeni, a szövetségi vezetőkkel kezdve. Már a bírók sem tisztelnek minket: Turpin megbocsátott Muharemovicnak (piros lapot érdemelt volna), aki karral blokolta Pio (Esposito) lövését. Gattuso könnyek között: „Elnézést kérek Olaszországtól”.
A Corriere dello Sport szerint a teljes rendszert újjá kell építeni, a főcím, „Mindenki haza!”, aligha csak a zenicai küldöttség szerencsés hazatérését szorgalmazza.
Az elemzők úgy tartják, a legutóbbi két világbajnokságról való lemaradás a mostani rájátszás előtt ijesztő mentális blokkot jelentett a játékosoknak, amelyhez foghatót ezek a játékosok még soha nem tapasztaltak.
Az olasz sajtó szerint a mostani generáció olyan tehetséges, mint húsz évvel ezelőtt. De volt olyan erős, hogy reálisan kiharcolja a továbbjutást.
Egy fontos elemzés rámutat arra, hogy Olaszországnak nem kell teljesen megváltoztatnia a futball fejlesztésének módját a helyi szinten vagy az akadémiákon. A korosztályos tornákon folyamatosan nyer, vagy jól teljesít az elmúlt 10 évben is.
A probléma az, hogy aztán a játékosok vagy nem kapnak lehetőséget a klubjaik felnőtt csapataiban, vagy kölcsönadják őket valahova, ahol nem tudnak megfelelően fejlődni.
Ez az elemzés szinte a „magyar szabályt” követeli a calcióba:
„A hiba az Olasz Labdarúgó-szövetségben van. Meg kell nézni, hogy mit tesznek más szövetségek, és
nyomást kellene gyakorolni a Serie A-ra, hogy korlátozza a külföldieket.
Hozzák be az 50/50 százalékos szabályt (vagy valami hasonlót). Elég elkeserítő, amikor egy olyan játékosnak, mint Calafiori (aki egy briliáns játékos), Svájcba kell mennie, hogy 20 évesen az első csapatban játszhasson.