Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Újabb honosításról beszélt Marco Rossi, a Fradi télen szerződtetett csatára a kiszemelt

Infostart
2026. február 27. 14:06
A korábbi horvát utánpótlás-válogatott Franko Kovacevic eddig öt mérkőzésen három gólt szerzett az NB I jelenlegi szezonjában. A 26 éves csatár nagymamája révén magyar felmenővel is rendelkezik.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Ferencváros Ludogorec elleni Európa-liga-mérkőzése előtt volt a FradiMédia Fradi Zóna című műsorának a vendége, és egyebek mellett arról is beszélt, hogy figyeli a januárban a Celjétől a magyar bajnokhoz igazoló Franko Kovacevicet, és már vizsgálják annak a lehetőségét, hogy honosítsák és adott esetben játszhasson a magyar nemzeti csapatban.

„Az MLSZ-nek megvan erre a megfelelő irodája, amely mérlegeli, hogy ez mennyire lehetséges, de nem bízunk semmit a véletlenre, különösen a középcsatár pozíciójában. Az egyedüli középcsatárunk, aki nemzetközi szinten tud teljesíteni, az Varga Barnabás” – mondta az olasz szakember.

A korábbi horvát utánpótlás-válogatott Franko Kovacevic a magyar határtól nem messze fekvő Kaproncán született.

Az egyik nagymamája révén magyar felmenővel is rendelkezik, ezért jöhet szóba a honosítása.

Franko Kovacevic eddig öt mérkőzésen három gólt szerzett az NB I jelenlegi szezonjában. A 26 éves futballista ősszel minden sorozatot figyelembe véve 28 meccsen 25-ször volt eredményes a Celjében.

Tóth Alextől és Madarász Ádámtól is sokat vár a kapitány

Marco Rossi a beszélgetésben a télen a Bournemouth csapatához szerződő Tóth Alexre is kitért. Azt gondolja, óriási előrelépés, hogy a magyar válogatott középpályás Angliába igazolt. „Nem lehet elvárni tőle, hogy máris 90 perceket kapjon. Jó benyomást tett, az Everton ellen már 60 percet játszott. Fel kell vennie az edzések ritmusát és intenzitását. Alex sok szempontból parádés srác, abszolút bízom abban, hogy megállja a helyét. A jelen és a jövő válogatottjának is nagy segítsége lesz” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

A Ferencváros új tehetségéről, Madarász Ádámról is kikérték Marco Rossi véleményét. A 19 éves középpályás a hétfői, MTK elleni bajnoki meccsen megszerezte az első felnőtt NB I-es találatát az FTC-ben. „Ha kiharcolja magának, hogy folyamatosan játsszassák, akkor nagyon is esélyes, hogy behívjam a válogatottba. A fiatalok lelkesedést és frissességet hoznak a válogatottba és nem annyira hajlamosak a nyomást átélni, amikor a válogatott játszik. A fiataloknál vannak kirobbanó és hullámzó időszakok is. Azt szeretném látni, hogy folyamatosan fejlődésre törekednek” – magyarázta Marco Rossi.