Valérien Ismaël vezetőedző csütörtökön még azt nyilatkozta a klub honlapján, hogy a magyar futballista térdsérülés miatt legalább három hónapig nem játszhat. De Lucza Gábor, a World in Motion menedzseriroda munkatársa pénteken az m4sport.hu-nak elmondta, Tóthot porcleválás miatt Londonban már meg is műtötték, és a beavatkozást végző orvos szerint jóval hamarabb visszatérhet a pályára.
Szerda este még úgy volt, hogy Manchesterben műtik Balázst, de csak a jövő hét elején, mert az ottani specialista akkor ért rá. A Blackburn minden követ megmozgatott, így
végül Londonban, csütörtök késő délután megtörtént a beavatkozás.
Valerien Ismaël még ez előtt adta az interjút, ezért mondhatta a három hónapos kihagyást, plusz neki is volt egy hasonló sérülése, azzal a különbséggel, hogy esetében vissza kellett varrni a porcot, az valóban ennyi kényszerpihenővel jár. Balázs esetében azonban más a helyzet, neki „csak” kivették a porcot és megtisztították az ott lévő területet. Az orvos szerint nagyon jól sikerült az operáció, azt mondta, az átlagos felépülési idő nagyjából hat hét – mondta a portálnak Lucza Gábor.
Hozzátette,
ha minden jól megy, akkor ebből lehet négy hét is, de komplikáció esetén is maximum nyolc hét kihagyás várhat Tóthra – ez sokkal jobb hír az előzetes 12 héthez képest.
„Ha optimisták vagyunk, lehet, hogy már decemberben pályára léphet Balázs. Tegnap este már visszatért Manchesterbe, most néhány nap pihenő következik, a jövő héten pedig elkezdődik a rehabilitáció” – magyarázta Lucza.
Tóth térde kedd este, a Bristol City otthonában 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzés hajrájában sérült meg, ezért a 89. percben le kellett cserélni. A nemzeti csapat legutóbbi három mérkőzésén kapuban álló Tóthra a világbajnoki selejtezősorozat utolsó két fordulójában is számított volna Marco Rossi szövetségi kapitány, de helyére a sérülése miatt Demjén Patrikot hívta.