Nyitókép: MTI/EPA/Tim Ireland

Ezért kell Novak Djokovicnak Andy Murray

Infostart / MTI
2024. december 2. 11:11
A 24-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicnak természetes volt, hogy felfogadja edzőjének a brit Andy Murray-t, mivel korábbi vetélytársa nagyon jól ismeri őt.

A szerb sztárteniszező a múlt héten jelentette be, hogy fél év után új edzővel bővül a szakmai stábja. Akkor a közvéleményt nagyon meglepte, hogy korábbi ellenfelét választotta trénerének.

"Nagyon fiatal korom óta játszom ellene, és nincs sok olyan teniszező, aki több Grand Slam-címet is nyert" - mondta Djokovic Argentínában, ahol a visszavonuló Juan Martín del Potro elleni gálamérkőzésen szerepelt.

Andy Murray három Grand Slam-trófeát hódított el pályafutása során és kétszer nyert olimpiát egyesben, valamint 2016-ban az ATP-világranglista élén zárt. A Djokovichoz hasonlón 37 éves brit klasszis augusztusban, a párizsi olimpia után vonult vissza. Kettejük párharca még junior korosztályban kezdődött, profi karrierjük alatt 36-szor csaptak össze, ebből 25-ször a szerb, 11-szer pedig a brit hagyta el győztesen a pályát.

"Tudja, mit játszom, és azt is, hogy mi mindenen mentem keresztül" - hangsúlyozta Djokovic, majd hozzátette, hogy minden egyes hibáját ismeri Murray.

Djokovic márciusban szakított főmunkaidős edzőjével, Goran Ivaniseviccsel.

A 2009-es US Open-győztes Del Potro 6:4, 7:5-re megnyerte a szerb világklasszissal szembeni búcsúmeccsét .

"A tenisz legnagyobb színpadán játszottunk egymással a pályafutásunk során, de

a végén a barátságunk erősebb volt, mint a rivalizálásunk" - hangsúlyozta Djokovic,

és azt is kiemelte, azért érkezett a Roca Parkba, hogy együtt ünnepeljék Del Potro pályafutását.