- Czene Attila: ma már minden világklasszis úszónak fontosak a rövid pályás versenyek
- Kaposváron a budapesti vb-ért csatáznak a legjobb úszók - Milák és Kós nélkül
- Rasovszky Kristóf: szerencsém is volt ebben az évben, de a sikereim kőkemény munka eredményei
- Sós Csaba: külföldön mindenki arról faggat minket, hogy mi a sikereink titka
- Kós Hubert is megkapja, ami a világ legjobb úszójának járt
- Sós Csaba fontos részleteket árult el Kós Hubert és Milák Kristóf vb-szereplésével kapcsolatban
- Rasovszky Kristóf: most már történhet bármi, az olimpiai arannyal felértem a csúcsra
- Máris edzeni kezdett az olimpiai bajnok
- Kós Hubert az Arénában: tanultam Léon Marchand-tól és a Phelps-trükkökből is
Magyarország három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel az ötödik helyen végzett a párizsi olimpia úszóversenyeinek éremtáblázatán, egyetlen európai nemzet, a házigazda Franciaország előzte meg a mieinket. A magyar sportolók párizsi szereplését a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába nemrég beiktatott Gyurta Dániel értékelte az InfoRádióban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi tagja elmondta: a játékok előtt volt benne egy kicsi félelem, hogy jó házigazda lesz-e a francia főváros és képes lesz-e megfelelni a kihívásoknak. Mint fogalmazott, korábban többször is volt szerencséje ellátogatni Párizsba, és nem egyszer megtapasztalta, milyen az, amikor a rengeteg turista és az óriási embertömeg miatt hatalmas dugók alakulnak ki, illetve emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt években jó néhányszor aggasztó hírek érkeztek a közbiztonsággal kapcsolatban Párizsból.
Ezzel szemben amikor július végén megérkezett az olimpia helyszínére, kellemesen csalódott. Már rögtön az ötkarikás játékok elején csupa pozitív élmények érték, és úgy véli, a kisebb hibák ellenére nagyszerű volt a rendezés. „Párizs fantasztikusan összerakta ezt az olimpiát” – jegyezte meg a többszörös világ- és Európa-bajnok úszó.
Mint mondta, jól vizsgáztak a helyszínek, ahol kivétel nélkül csodálatos volt a hangulat. Külön kiemelte az úszóversenyeknek otthont adó Paris La Défense Arénát és a vívóversenyek helyszínét, a Grand Palais-t, valamint a vízminőség és a szennyezettség miatti rengeteg bírálat és kritika ellenére a Szajnát is, mert a nyílt vízi úszók és a triatlonosok még így is festői környezetben versenyezhettek. Gyurta Dániel szerint „káprázatosak” voltak a létesítmények, és meglepve tapasztalta, hogy mennyien kilátogattak például a sportmászók versenyeire vagy az úszók délelőtti előfutamaira, de a vízilabda-, a röplabda- vagy a strandröplabdatorna csoportmeccsein sem nagyon lehetett látni üres ülőhelyeket.
Szinte mindenhol óriási volt az érdeklődés, még akkor is ha az adott versenyen nem volt francia sportoló vagy csapat.
Az olimpiai bajnok szerint jól lehetett érzékelni az egyes helyszíneken, hogy a franciák rengeteg energiát belefektettek abba, hogy méltó módon, nagyszerű hangulatot teremtve lássák vendégül a világ legjobb sportolóit és a szurkolókat – bármelyik versenyről is legyen szó. Összességében úgy gondolja, hogy Párizs jó olimpiát rendezett, és igazi ünnep volt a francia fővárosban több mint két és fél héten át.
Különösen kedves számára, hogy a hat magyar aranyéremből hármat úszók szereztek: Kós Hubert, Milák Kristóf és Rasovszky Kristóf.
Érdekesség, hogy 2012-ben Londonban Gyurta Dániel és 2024-ben Párizsban Kós Hubert is augusztus elsején lett olimpiai bajnok.
A Magyar Olimpiai Akadémia nemrég megválasztott elnöke előzetesen azt gondolta, hogy Kós Hubert 200 háton nagy eséllyel első lesz, és abban is bízott, hogy Milák Kristóf is felállhat majd a dobogó valamelyik fokára, hiszen a magyar úszóválogatott egyik kiemelkedő tagja. Bár 200 pillangón nem sikerült neki a címvédés, második lett, Gyurta Dániel szerint 100-on bebizonyította, mekkora világklasszis, így a Budapesti Honvéd sportolója egymás után a második olimpiájáról is egy-egy arannyal és ezüsttel térhetett haza, amit „csodálatos teljesítménynek” nevezett a NOB volt tagja.
Mint fogalmazott, a nyílt vízi úszók versenyeit úgy várta, hogy „bármi megtörténhet”, mert egy nagyon nehéz számról van szó a külső, kiszámíthatatlan körülmények miatt. Remélte, hogy Rasovszky Kristófnak is sikerül megvalósítania az álmát, ami végül beteljesedett, így a magyar úszók – Betlehem Dávid 10 kilométeren szerzett bronzának is köszönhetően – kiváló olimpiát zárták.
„Számomra nagyon jó érzés volt a helyszínen látni és átélni ezeket a győzelmeket, és természetesen nagyon büszke vagyok az úszóinkra, hogy ők nyerték a teljes magyar küldöttség által szerzett aranyak felét. A magyar úszók bebizonyították, hogy még mindig ott vagyunk a világ legjobbjai között” – összegzett Gyurta Dániel.
(A nyitóképen: Gyurta Dániel gratulál a 200 méteres férfi hátúszás olimpiai bajnokának, Kós Hubertnek a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 1-jén.)