Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Schmidt Gábor: Magyarország felkerült a sportesemények világtérképére

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2024. szeptember 3. 19:18
A sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár szerint a nemzetközi szövetségek számolnak hazánkkal, ha egy rangos esemény megrendezéséhez keresnek házigazdát.

"Nagyon fontosnak tartottuk, hogy az olimpiát megelőző időszakban még sok, a felkészülést segítő esemény legyen, lehetővé váljon a kvótaszerzés, és szerintem elmondható, hogy mind a csapatsportok, mind más sportágak tekintetében fantasztikus olimpiát zárt a magyar csapat" – mondta az InfoRádióban Schmidt Gábor

A sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy az úszósportok lettek a legeredményesebbek, összesen öt érem született, ebből három arany, ezenkívül számtalan jó helyezés, így

a magyarországi éremtáblát és pontversenyt az úszás nyerte.

Véleménye szerint ez a Magyar Úszó Szövetség évek óta tartó következetes munkájának köszönhető, és ennek mindig is része volt, hogy hogy Magyarországon tartsanak meg rangos világeseményeket.

Elmondta, hogy nagyon jó együttműködés alakult ki a Nemzetközi Úszó Szövetséggel, a World Aquatics az eddigi közös sikerek miatt is költözteti székhelyét Budapestre. Schmidt Gábor szerint ez csak tovább fogja erősíteni a kapcsolatot, a sportszakmai munkát, egyben nagyon komoly sportdiplomáciai siker is.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy házigazdái lehetünk olyan eseményeknek, mint az úszó rövidpályás világbajnokság, a fogathajtó-világbajnokság, a sakkolimpia, a kézilabda Európa-bajnokság. Mindez azt jelzi, hogy Magyarország "ott van a világtérképen", és a neve rendre felmerül egy-egy nemzetközi sportszervezetnél, hogy ki lehetne jó házigazdája egy nívós eseménynek.

"Azt is láthatják a szervezetek, hogy mindig újításokkal készülünk, itt mindig van egyfajta új gondolkodás" – mondta, hozzátéve, hogy mindig igyekeznek meghaladni az előző, eleve magas szintű rendezvényeket. Úgy véli, aki kint volt az olimpián, az nagyon sokat tanulhatott sportprezentációból, a szurkolók kezeléséből, mindez pedig különösen fontos Magyarország brandjének erősítése szempontjából. Mint mondta,

egy olimpián sztárok, példaképek születnek, ez pedig fontos eszköz abban, hogy ha egy család például kimegy szurkolni egy eseményre, a gyerekek akár egy életre szóló elköteleződést szerezzenek.

Egy ilyen eseményen egy fiatal beleszerethet egy sportba, és minél előbb elkezd mozogni, annál inkább az élete részévé válhat. Leszögezte, ezért is szélesítik tovább a Sportoló Nemzet Programot, melynek további akciói, eseményei lesznek.

Schmidt Gábor szerint természetes törekvés továbbra is, hogy a kormányzat minél több rangos eseményt elhozzon Magyarországra. Terveznek öttusa-világbajnokságot, 2027-re kajak-kenu-világbajnokságot, ezenkívül már sikerült elnyerni a 2027-es vizes világbajnokság rendezési jogát, de rangos cselgáncsversenyek is lesznek majd.

A párizsi olimpia kiértékeléséről, a sportszövetségek jövőbeli támogatásáról azt mondta, hogy ennyire még nem kell előreszaladni, egyelőre még szeretnének a paralimpia résztvevőinek szurkolni. Megvárják az ottani eredményeket, hiszen egy olimpia a paralimpiával zárul le, egyben mindenkit arra biztat, hogy figyelje a közvetítéseket és drukkoljon a magyar csapatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sportesemény-rendezés - Schmidt Gábor helyettes államtitkár
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást