Nyitókép: MTI/EPA/Etienne Laurent

Magyarics Tamás a szuperkeddről: most dől el az elnökjelölő konvenciók delegátusainak harmada

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. március 5. 10:45
A szuperkedden a republikánusok 15, a demokraták 16 államban tartanak előválasztásokat, illetve nyitott vagy zárt elnökjelölő gyűléseket az Egyesült Államokban.

„Azért fontos ez a nap, mert az ötven állam egyharmadában tartanak ilyenkor előválasztásokat, ennek megfelelően az országos konvencióra a delegáltak ugyancsak körülbelül egyharmadának a sorsa most dől el: az egyik pártnál 36, a másiknál pedig 30 százaléké. Ami azt jelenti, hogy a győztes nagyjából a delegációk egyharmadát viheti szuperkeddről az országos konvencióra” − magyarázta Magyarics Tamás az InfoRádióban.

Az ELTE emeritus professzora szerint az, hogy Nikki Haley Washingtonban legyőzte Donald Trumpot a republikánus párti előválasztáson, nem befolyásolja a küzdelmet, ugyanis ez a körzet teljesen súlytalan, mindössze 2030-an vettek részt a szavazáson.

„Washington döntően mindig is demokrata volt, az elnökjelöltjeik 95-96 százalékot kapnak a szavazatokból, tehát ebből a szempontból kell értékelni Nikki Haley győzelmét. Kontextus gyanánt hozzáteszem azt, hogy amikor a demokraták tartottak polgármesteri előválasztásokat, akkor körülbelül 160 ezren vettek azon részt, tehát ez az 1228 szavazat, amit Niki Haley kapott, abszolút jelentéktelen" − tette hozzá.

Magyarics Tamás úgy fogalmazott: a felmérések szerint a republikánusok a bevándorlás kérdését teszik első helyre, az embereknek körülbelül kétharmada ezzel foglalkozik leginkább, emellett a megélhetési kérdések, az infláció, a benzinárak, az élelmiszerárak, a közbiztonság azok az ügyek, amit szeretnének hangsúlyozni.

„A demokraták arra hivatkoznak, hogy az ő elnökségük alatt javult a helyzet, azt azonban nem teszik hozzá, hogy Biden első évéhez képest változott minden. Ők elsősorban Trump személyiségére szeretnék kihegyezni a kampányt, hangsúlyozzák a volt elnök elleni 91 bűnvádi eljárást. Szeretnék ezt a kérdést napirenden tartani, és hangsúlyozni azt, hogy egy elítélhető bűnösre szavazni gyakorlatilag egyenértékű lenne a demokrácia megcsúfolásával” − fejtette ki az ELTE professzora. Hozzátette, hogy amikor az embereket arról kérdezték, hogy a demokráciát ki védené jobban az Egyesült Államokban, akkor Biden kapott 34 százalékot, Trump pedig 33 százalékot kapott, így nem biztos, hogy ez egy nyerő érv a demokraták számára.

„Nagy kérdés, hogy a csütörtökön megtartandó évértékelő beszédében Joe Biden mire fogja kihegyezni a mondanivalóját, ugyanis ezek az értékelő beszédek, főleg választási évben, egyfajta programot is adnak az adott pártnak a következő választásokra" − mondta Magyarics Tamás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyarics Tamás a szuperkeddről: most dől el az elnökjelölő konvenciók delegátusainak harmada
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást