Nyitókép: MTI/EPA/EFE pool/Alberto Estevez

Megrázó állítások Dani Alves szexuális zaklatási ügyében

Infostart
2024. február 6. 19:23
Súlyos részletek derültek ki a Barcelona korábbi világklasszis futballistája, Dani Alves által feltételezetten elkövetett szexuális bántalmazással kapcsolatos ügyben. A 23 éves nő – aki megvádolta a brazil sportolót – unokatestvére, valamint egyik barátnője vallomásából kiderült, még az előzetesen vártnál is sokkal komolyabb vádakkal kell szembenéznie a labdarúgónak.

Tavaly januárban vették őrizetbe a labdarúgás történelmének legsikeresebb labdarúgóját, Dani Alvest, aki pályafutása során 43 trófeát nyert. A korábbi brazil válogatott világsztár 2022 decemberében a Sutton Barcelona éjszakai szórakozóhely mosdójában erőszakolt meg állítólagosan egy 23 éves nőt. Dani Alves kezdetben tagadta az erőszak tényét, sőt még azt állította, hogy nem ismeri a nőt, de végül bevallotta, hogy megtörtént az aktus – mind a két fél beleegyezésével.

A 23 éves nő viszont azzal vádolta a korábbi labdarúgót, hogy megerőszakolta, valamint fizikai erőszakot is alkalmazott vele szemben a mosdóban töltött 16 perc alatt. A 40 éves sportolót őrizetbe vették, míg a tárgyalás hétfőn kezdődött meg. A sértett nő a nyilvánosság elől elzárt kihallgatáson részleteket osztott meg az estéről, amelyről kép és hangfelvétel egyáltalán nem készült az exkluzív szórakozóhelyen, de a nő társaságában volt unokatestvére, valamint egyik barátnője, akik szintén vallomást tettek – írja az Index.

A bíróság által Ana M. barátnő és Lucía M. unokatestvér néven jegyzett tanúk megegyező vallomást tettek, amelyben kiemelték, hogy aznap este hárman érkeztek a szórakozóhelyre, ahol rövid időn belül Dani Alves egy barátjával meginvitálta őket a VIP-asztalukhoz. Elmondásuk szerint fogalmuk sem volt arról, hogy az egyik férfi a Barcelona korábbi sztárfutballistája, de már az első pillanattól kezdve nagyon furán viselkedett a sportoló:

rögtön az áldozat hátára tette a kezét, majd az intim területeit is fogdosta.

Ezt követően Dani Alves egy kamerák elől elzárt mosdóba vitte a 23 éves nőt, ahol az állítólagos erőszak történt. A brazil labdarúgó áldozatával 16 percett töltött a mosdóban. A sértett nő a tanúk vallomása szerint rendkívül megviselt arccal jött ki a mosdóból, azt mondta unokatestvérének, nagyon megbánta, hogy eljött, és azonnal távozzanak.

Vigasztalhatatlanul sírt, hároméves kora óta ismerem, de még soha nem láttam így sírni – tette hozzá az áldozat barátnője az El País beszámolója alapján. A 23 éves sértett nő elmondta a meghallgatáson, hogy

Dani Alves a szexuális erőszakon túl többször felpofozta, agresszívan viselkedett vele, valamint megalázóan beszélt hozzá.

Végül barátnője bírta rá arra, hogy pontosan elmesélje, mi történt a mosdóban, majd a vallomás után a közeli kórházba szállították kivizsgálásra.

A biológiai vizsgálatok alapján később kiderült, hogy Dani Alves egészen biztosan szexuális aktust létesített a nővel azon az éjszakán. Amennyiben bebizonyosodik a szexuális erőszak ténye, a brazil labdarúgó

akár 12 éves börtönbüntetést is kaphat tettéért.