Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Nyolc sportágban vár magyar érmet Párizsban a paralimpiai bizottság elnöke

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. november 9. 21:32
Eddig 12 kvótát szereztek sportolóink, amivel Szabó László szerint időarányosan jobban állnak a vártnál. A sportvezető azt mondta az InfoRádióban, hogy csodálatos lenne, ha sikerülne elérni a 2000-es sydney-i 54-es indulói létszámot, ami az eddigi magyar rekord a paralimpiák történetében.

Jövőre 20 milliárd forinttal segíti a párizsi olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat, szövetségeket a területért felelős államtitkárság. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár tájékoztatása szerint ez az összeg három támogatási körön keresztül jut el az érintettekhez.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) számára 300 millió forint támogatást biztosítanak.

Szabó László, a szervezet elnöke közölte: ez az összeg teljes egészében fedezi a magyar paralimpiai csapat részvételét, beleértve az utazást, biztosítást, sportruházatot és az egészségügyi ellátást is. A magyar paralimpiai csapat eddig 12 kvótát szerzett, 2021-ben Tokióban tíz sportágban 38-an képviselték hazánkat.

Szabó László úgy nyilatkozott az InfoRádióban, hogy megnyugtatónak látja a feltételeket, elégedett viszont csak akkor lesz, ha aláírnak minden szükséges szerződést, megállapodást. A kvótaszámot illetően úgy fogalmazott: időarányosan előrébb tartanak, mint ahogyan azt előzetesen várta. A Magyar Paralimpiai Bizottság ötven körüli magyar indulóval számol Párizsban. A szervezet elnöke szerint csodálatos lenne, ha sikerülne elérni a 2000-es sydney-i 54-es létszámot, ami az eddigi magyar rekord a paralimpiák történetében

Az előzetes várakozásokkal, célokkal kapcsolatban azt mondta, véleménye szerint

nyolc sportágban érhetnek el dobogós helyezéseket a magyar indulók, asztaliteniszben és atlétikában pedig biztosra veszi az éremszerzést.

További elvárás, hogy sikerüljön túlszárnyalni a Tokióban nyert 16 érmet (7 arany, 5 ezüst, 4 bronz).

Szabó László elmondása szerint „komoly nyomás alatt” tartják a sportolókat, akik számára ajánlott – de nem kötelező –, hogy rendszeresen járjanak pszichológushoz, elég időt szánva ezzel a mentális felkészülésre is. Úgy véli, ez bizalmi kérdés, de a sportolók 90 százaléka igénybe veszi a pszichológusok segítségét, amit az MPB finanszíroz. Elárulta, hogy szokott beszélgetni az érintettekkel a tapasztalatokról és szinte mindannyian azt válaszolják ezzel kapcsolatban, hogy rengeteg haszna van a szakemberekkel való konzultációknak. Kiemelte, hogy már a fogyatékos sportban, illetve a paralimpiákon is

akkora a nyomás, a stressz és a konkurencia, hogy az egyes hátráltató körülmények leküzdésében szükség van mentális segítségre, támogatásra.

Szabó László nemrégen a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság közgyűlésének keretében részt vett egy prezentáción, melyet a párizsi szervezők tartottak és az MPB elnöke néhány héttel ezelőtt ellátogatott a francia fővárosba is. Találkozott és egyeztetett a szervezőbizottság néhány tagjával, így már láthatott olyan fotókat, animációkat, látványterveket, melyeket a nagyközönségnek még nem mutattak be. „Elképesztően látványos versenyekre számíthatunk, nemcsak a paralimpián, hanem természetesen az olimpián is” – mondta.

Igazi különlegességekkel készülnek a franciák

A sportvezető szerint nem igazán volt példa arra korábban, hogy annyira bevonja, beépíti egy rendező ország a látványosságait, nevezetességeit a versenyekbe, mint ahogyan azt a franciák tervezik megvalósítani. Mint fogalmazott, a szervezők célja, hogy közel hozzák a mindennapokhoz a sportot és a kultúrát, amely a tervek szerint megjelenik majd a versenyeken is.

Szabó László végül elmondta: reméli, hogy a grandiózus környezet nem helyezi majd nagy nyomás alá a sportolókat, akiknek ki kell zárniuk a hátráltató körülményeket és kizárólag a feladatukra kell koncentrálniuk. „Külön fel kell majd készítenünk a sportolókat arra, hogy ne azt nézzék, hogy a versenypálya felett ott magasodik az Eiffel-torony, hanem arra figyeljenek, hogy az adott versenyen a legjobbjukat nyújtsák” – magyarázta a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyolc sportágban vár magyar érmet Párizsban a paralimpiai bizottság elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást