Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagy nap lesz a péntek a focirajongóknak

Infostart / MTI
2023. szeptember 19. 10:57
Péntektől lehet jegyet vásárolni az október 14-i Magyarország-Szerbia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésre.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint 10 órától lehet megvenni a belépőket a Puskás Arénában sorra kerülő összecsapásra, a lehetőség elsőnek a Szurkolói Klub tagjainak nyílik meg.

Az Eb-selejtező mérkőzésekre több mint 30 ezer bérletet vásároltak a szurkolók, ezért várhatóan rövid idő alatt elfogynak majd a maradék jegyek - írja az mlsz.hu.

A honlap kiemeli, hogy az elővásárlás során nem elég a futballkártya megléte, a jegyek megváltásához klubtagnak kell lenni a vásárlónak, és azoknak a személyeknek is, akiknek még jegyet vásárol.

A nyitott értékesítés, amely az SZK-tagsággal nem rendelkezők számára is elérhető, jövő hétfőn 10 órától indul, feltéve, hogy nem fogynak el addig a jegyek.

A legolcsóbb belépő hatezer forintba kerül, a Szurkolói Klub tagjai 15 százalék kedvezményt kapnak az árakból.

Ami a magyar csapat idegenbeli, litvániai selejtezőjét illeti, az MLSZ várja a litván fél tájékoztatását az október 17-i összecsapás vendégjegyeivel kapcsolatban, s ezt követően tájékoztatja a magyar szurkolókat.

Marco Rossi csapata négy lejátszott mérkőzésen szerzett 10 pontjával vezeti a selejtezőcsoportot a második helyen álló, ugyancsak tízpontos szerbek előtt. A rivális ugyanakkor egy mérkőzéssel többet játszott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy nap lesz a péntek a focirajongóknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást