Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Milák Kristóf meghozta a rég várt döntést - nyilatkozat

Infostart
2023. szeptember 4. 11:52
A nyári szünet után hétfőn délelőtt már a Duna Arénában edzett Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.

"Nagyon köszönöm mindenkinek a támogatását és megértését, azon leszek, hogy mindenkit kárpótoljak" - mondta korábbi bejelentésével összhangban meghozott döntése kapcsán, a Magyar Úszó Szövetség honlapján megjelent tájékoztatás szerint.

Milák Kristóf június 21-én jelentette be, hogy egy időre elege lett az úszásból és nem vesz részt a fukuokai vizes világbajnokságon sem. Két és fél hónapot hagyott ki. Hétfő reggel már lehetett sejteni, hogy ez történik, délelőttre pedig befutott a hivatalos közlemény.

"Visszatértem. Szükségem volt a szünetre, mert érzem, hogy most ismét készen állok a folytatásra, ugyanazzal, vagy még acélosabb akarattal is, mint bármikor korábban. Ismét érzem az éhséget, hogy olyan dimenzióit mutassam meg az úszásnak, amit eddig még nem. Kettőzött ambícióval kezdtem újra az edzéseket, beprogramoztam magam, tudom, hogy az első hetek, hónapok fájni fognak, de én választottam ezt az utat, és végigmegyek rajta – Párizsig, aztán még tovább is" - nyilatkozta.

Mint ahogy azt az Infostart is megírta, Miláknak a napokban az edzéseket is meg kell kezdenie, a menetrend már megvan, nyilatkozta Virth Balázs vasárnap este. A tréner hozzátette, hogy a héten az edzőbizottság megvitatja a párizsi olimpiáig tartó felkészülés menetrendjét, aminek ismeretében mindenki pontosan tudja majd, mire számíthat a következő szűk tizenegy hónapban, ami még hátravan a nyári játékok kezdetéig.