Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Micsoda fordulat: Szoboszlai Dominik mindjárt a Liverpool játékosa lehet

Infostart
2023. június 30. 13:22
Az átigazolások szakértője, Fabrizio Romano szerint küszöbön a megállapodás.

Fabrizio Romano, a futballátigazolások nagy szakértője – aki ritkán szokott téves információkat megosztani –, azt írta péntek délben, hogy a Liverpool és az RB Leipzig között zajló tárgyalások nagyon előrehaladott állapotban vannak, és közeli a megegyezés Szoboszlai Dominik átigazolása ügyében.

Romano szerint már a vételárban is megállapodott a két klub, ahogy a Liverpool is megegyezett a magyar válogatott középpályásával.

Ha létrejön az üzlet, akkor minden bizonnyal ez lesz a magyar labdarúgás történetének legnagyobb transzfere. Szoboszlai szerződésében ugyanis állítólag szerepel egy 70 millió eurós kivásárlási ár, de ez csak június 30-ig érvényes, ezért vált sürgőssé a megállapodás pénteki megkötése.

A BBC értesülései szerint is javában zajlanak a tárgyalások a két klub és a játékos menedzsere között, és noha a hét elején még nem látszott valószínűnek az átigazolás, most már könnyen valósággá válhat.

A 22 éves futballista a most zárult szezonban 31 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában, és hat gól mellett nyolc gólpassza volt. Fiatal kora ellenére már csapatkapitánya a magyar válogatottnak.

Az ügylet részeként a Liverpool csatára, Fabio Carvalho egy évre kölcsönben Lipcsébe kerülhet.

Liverpoolban már számolnak a magyar középpályással, aki a szintén frissen szerződtetett argentin világbajnokkal, Alexis Mac Allisterrel lehet az új középpálya motorja.

Azt is kiderítették róla, hogy a passzokat tekintve Európa élvonalához tartozik már most is a magyar futballista, akinek a 2021. januári lipcsei átigazolása óta több mint száz, gólhelyzetet eredményező átadása volt, és a meccsenként 2,5-es átlagával a német bajnokságban a legjobb ötbe tartozik. Azt is kiemelik, hogy kiváló a pontrúgásoknál, a pálya szinte bármely pontjáról életveszélyesek a szabadrúgásai.