Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski

Szoboszlai Dominik góllal járult hozzá a Bayern legyőzéséhez

Infostart
2023. május 20. 21:44
Az RB Leipzig – Szoboszlai Dominik góljának is köszönhetően – történetében először, nyert a Bayern München vendégeként a Bundesliga 1-ben, s ezzel biztossá tette, hogy a bajnoki dobogó harmadik fokán végez, ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhet majd. Ugyanakkor a bajorok esélyei csökkentek a címvédésre.

A Bayern Serge Gnabry góljával ugyan megszerezte a vezetést a 26. percben, de az éppen a bajorokhoz tartó Konrad Laimer a 64. percben kiegyenlített. Az utolsó negyedórában a lipcseiek két büntetőt is rúghattak, az elsőt Nkunku, a másodikat Szoboszlai Dominik váltotta gólra. Mind a magyar válogatott csapatkapitánya, mind Willy Orbán végigjátszotta a 3-1-re végződő mérkőzést.

„Nagyon örülök, de nemcsak a gólomnak, hanem annak, hogy az első félidő után így fel tudtunk állni – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő ARENA4 csatornának Szoboszlai. – A félidőben volt pár dolog, amit át kellett beszélnünk, volt egymás között egy kis ordibálás is, de ez kellett ahhoz, hogy mindenki felpörögjön és felébredjen a második félidőre. Nem volt nálunk sokat a labda, amikor pedig elöl letámadtunk, a középpálya és a védősor nem jött fel velünk, ebből volt egy kis vita” – árulta el. Hozzátette, nagyon örül annak, hogy segíteni tudtak egy nagyon jó barátjának, a Dortmundot erősítő Karim Adeyeminek – akivel még Salzburgból ismerik egymást –, és bízik benne, hogy a sárga-feketéknek sikerül megszerezniük a bajnoki címet.

A Bayern maradt 68 pontos, vasárnap az Augsburgban játszó Borussia Dortmund (67) megelőzheti. A harmadik helyen álló RB Leipzignek 63, az Union Berlinnek 59, a Freiburgnak ugyancsak 59 pontja van. Mindhárom csapatnak már csak egy mérkőzése maradt.

A forduló korábbi részében a Hertha BSC 2–2-es döntetlent játszott a Bochummal, s kiesett.