Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ilyés Ferenc: a nők a férfiak útját járnák be

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. április 18. 06:25
A korábbi válogatott játékos öt évig lesz a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. Az eddigi elnök, Kocsis Máté nyolc év után távozik posztjáról.

Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség új elnöke az InfoRádióban kiemelte, elnökként fő célja, hogy az örökséget – melyet Kocsis Mátétól kapott – úgy vigye tovább, hogy ő is büszke legyen. Célja megkeresni azokat a változtatásokat, amelyek az utánpótlás javulásához szükségesek, hogy minél több játékos bekerüljön a válogatottakba, a nemzetközi kupákba.

Legfőbb cél, hogy a felnőttválogatott sikeres legyen, mert ebből ítélik meg a szövetséget. Emellett működtetni kell egy rendszert a szövetségen belül.

"Kell idő, hogy ezt teljesen, rendszerszinten átlássam" – mondta az új elnök. Hozzátette: szeretné kiszolgálni a sportágban dolgozó embereket, hiszen "csak egy titulus az elnökség", és szolgálni szeretné a sportágat, melyben szerinte sokat lehetne javítani.

A szövetségben néhány szerkezeti változás történt: csak egy alelnök szerepel a vezetésben, az elnökség összetétele és némileg változott. Ilyés Ferenc szerint az irodai munkában az elején nem lesznek érdemi változások. Ha úgy látja, hogy valahol változtatni kell, az meg fogja lépni.

Ilyés Ferenc örül annak, hogy

az általános alelnök Pálinger Katalin, akivel már egyeztettek is az elképzelésekről.

Egyetértettek több dologban, és azt gondolja, az elnökségben jó csapatot alkotnak. "Olyan emberek vannak, akik benne vannak a sportágban, és tudnak majd segítséget nyújtani" – jegyezte meg.

Az egyik fő feladat az olimpiához vezető úton első körben, hogy a férfi válogatott jövő márciusban sikerrel vívja meg a selejtezőt, mely nagyon nehéz feladat lesz, hiszen a magyarokon kívül két európai ország szerepel majd ott.

Mindent megtesznek azért, hogy a játékosok érezzék a támogatást,

és minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy ezt sikeresen megvívják.

A női válogatott kijutott a világbajnokságra, ahonnan az első hét hely, de talán a nyolcadik is olimpiai selejtezőt érhet. Ők azt az utat próbálják bejárni, melyet a fiúk már bejártak. Bízik abban, hogy ez sikerülhet, de eredményeket ígérni nehéz, hiszen "a pályára már nincs ráhatása az embernek sem az elnöki székből, sem a szövetségből".

Ilyés Ferenc azt mondta, pályafutásának elejéhez, húsz évvel ezelőtthöz képest ma sokkal nehezebb eredményt elérni, hiszen jó néhány ország felemelkedett a kézilabdában. Saját pályafutása, tehát két évtized alatt két olimpián sikerült negyediknek lenni. Kiugró eredmények mindig vannak, és abban bízik, hogy most is lesznek, és talán sikerül majd előrelépni a női és a férfi válogatottal is egy picit.

A teljes interjú kedden este fél nyolc után az InfoRádió Hetes – Ezt nem lehet kihagyni című műsorában hallgatható meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ilyés Ferenc: a nők a férfiak útját járnák be
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást