Nyitókép: Facebook/ Budapesti Honvéd Sportegyesület Vízilabda Szakosztály/Papp Gyorgy

Szivós Márton: szeretnénk az éremért játszani

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. március 29. 18:00
Egymás után vívja a fővárosi rangadókat a Honvéd férfi vízilabdacsapata: ma az OSC vendégeként, szombaton a Vasassal, jövő hétvégén pedig a BVSC-vel küzdenek meg Hosnyánszky Norberték.

"Minden mérkőzést ugyanúgy tekintünk. A bajnokság alapszakaszából hét mérkőzés van, a mostani kettő két mérkőzés a hétből. Mindegyik ugyanolyan fontos számunkra" – mondta az InfoRádióban Szivós Márton, a Honvéd férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője, korábbi világbajnoki játékos.

Szerda este a Varga Dániel vezette OSC következik, a bajnokság jelenlegi második helyezettje. "Az OSC egy rendkívül jó csapat, sok válogatott játékossal, kiváló edzővel. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy szépen fejlődünk, és én képesnek tartom a csapatomat arra, hogy egy jó mérkőzésen pontot, vagy akár pontokat szerezzünk. Ehhez nagyon fegyelmezettnek kell lenni, a hibák számát le kell csökkenteni, és fel kell venni azt a ritmust, amelyet az OSC képvisel" – mondta Szivós Márton.

Az OSC-mérkőzés után már április 1-jén következik majd a Vasas elleni rangadó. Ha a tabellára tekintünk, akkor a második hely már nincs elérhető közelségben, de a harmadik helyet akár meg is szerezheti a Honvéd, ehhez azonban a Vasast le kellene győzni, és sok pontot kellene szerezni.

"Örülök, hogy már így fogalmaznak többen is, hogy mi rangadót játszunk ezekkel a csapatokkal: Ez már egy elismerés számunkra. Van egy célunk:

szeretnénk bejutni a legjobb négy közé, hogy éremért tudjunk játszani"

– jelentette ki Szivós Márton. Ehhez fontos lépés lenne, hogy a Vasastól is szerezzenek pontokat.

Februárban Hosnyánszky Norbert hivatalosan is bejelentette, hogy a szezon végén befejezi játékos pályafutását. Szivós Márton szerint a szerepe azóta változott, ugyanúgy profin hozzááll a dolgokhoz, és csinálja a feladatát. "Remélem, hogy élvezi, és élvezni fogja azokat a mérkőzéseket, amelyek még hátravannak a profi pályafutásából" – tette hozzá.

Hosnyánszky Norbert

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó eredményei és személyisége miatt is "rendkívül fontos láncszeme a csapatnak", rengeteget tudnak tanulni tőle a fiatalok. "Nekem is nagy segítséget nyújt. Úgymond egy meghosszabbított kezem a vízben" – mondta Szivós Márton.

A Honvéd vezetőedzője bízik abban, hogy egyszer Hosnyánszky Norbert segítsége nélkül is szép sikert érhetnek el.

A Honvéd koncepciója, hogy fiatal, ambiciózus, motivált játékosoknak adjanak szerepet, beillesszék őket a csapatba. A csapat átlagéletkora 23 év, és nem foglalkoztatnak külföldi játékosokat, ezzel is lehetőséget adva a magyar fiataloknak.

"Így szép, még ha nehezebb is az előrelépés" – jegyezte meg Szivós Márton.

A 2022/2023-as szezon OB 1 eredményeit itt követheti.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szivós Márton: szeretnénk bejutni a legjobb négy közé, hogy a Honvéd az éremért játszhasson
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást