Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

A Red Bull kiszállhat a Forma-1-ből

Infostart
2023. február 26. 12:20
Az energiaitalos cég a versenycsapat eladását fontolgatja. Vevő lenne rá bőven.

a Red Bull új vezérkara a program felülvizsgálata során arra következtetett, hogy az elért eredmények és a márkaérték alapján túlságosan költséges a B-csapat üzemeltetése. Így két lehetőség maradt az AlphaTauri előtt: vagy az Egyesült Királyságba költöztetik Olaszországból a csapatot (a költségoptimalizálás jegyében), vagy eladják - olvashatjuk a vezess.hu-n, a német Auto Motor und Sport értesülései alapján.

.A lap úgy tudja, három potenciális jelentkező máris lenne az AlphaTauri megvásárlására. Egyikük az Andretti, mely már szinte mindent megpróbál bevetni annak érdekében, hogy a Forma-1-es rajtrácson is megjelenhessen – ennek érdekében még a Cadillackel és a General Motorsszal is összefogott az amerikai családi gárda.

Érdekelt a csapat átvételében az F2-ből és az F3-ból ismert Hitech GP, valamint az indiai Mumbai Falcon Racing Team milliárdos tulajdonosa is.

A RacingNews365.com azonban úgy értesült, hogy még egyáltalán nincsenek konkrét tervek a csapat eladására vonatkozóan. A Red Bull 2005-ben csatlakozott a Forma-1-hez, 2006 óta pedig két csapattal van jelen. Miután megvásárolta a Jaguart, a Midland (korábban Minardi) csapatát is átvette, mely Toro Rossóként az anyacsapat utánpótlás-nevelését szolgálta.