Nyitókép: MTI/EPA/Greg Nash

Max Verstappen besokallt, már a visszavonulásáról beszél

Infostart
2022. október 18. 14:31
Ha a jövőben is egyre több futam lesz a Forma–1-ben, akkor mostani szerződése lejárta után befejezi F1-es pályafutását a holland világbajnok.

Max Verstappen szinte minden fiatalsági rekordot átírt az F1-ben, jó esélye lenne rá, hogy megdöntse a jelenleg Fernando Alonso által tartott csúcsot, és ő induljon a legtöbb versenyen, és ehhez nem is kell 40 éves koráig maradnia az F1-ben, de aligha lesz bármi is a rekorddöntésből – írja a gphirek.hu.

A címvédő már korábban is beszélt az esetleges korai visszavonulásáról, most viszont már sokkal konkrétabban fogalmazott: lényegében kijelentette, ha az F1 nem változtat az irányon, akkor az ő jelenlétére nem érdemes sokáig számítani.

"Ez nem a bajnoki címek számán vagy ilyesmin múlik, hanem az életminőségen is. 2028-ig van szerződésem, harmincegy éves leszek akkor, ha ebbe az irányba haladunk egyre több és több futammal, elgondolkozom, hogy tényleg akarom-e folytatni ezt. Valószínűleg nem, mert annyi más szórakoztató dolog van a Forma–1-en kívül, amit csinálni szeretnék, és nem akarok majdnem az egész évben utazgatni és távol lenni a családomtól, illetve a barátaimtól” – közölte Verstappen egy interjúban.

Tehát a szerződését még kitölti, utána pedig eldönti, hogy folytatni akarja-e a megterhelő életmódot.

Nemcsak Verstappen beszélt a lehetséges korai visszavonulásról, hanem édesapja is. Jos Verstappen azt is elárulta, hogy fia hiába kíméletlen a pályán, amikor pihenőre vonul, teljesen másképp viselkedik.