Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

Gondoskodni fognak a részeg drukkerekről Katarban

Infostart / MTI
2022. október 16. 09:19
A november 20-án rajtoló katari labdarúgó-világbajnokság szervezői kijózanodásra alkalmas helyeket biztosítanak az ittas drukkerek számára.

Nasszer al-Hater, az előkészületekért és a lebonyolításért felelős testület vezetője a Sky Newsnak adott televíziós interjúban elmondta: vigyázni fognak azokra, akik túlzásba vitték az alkoholfogyasztást.

„Vannak arra vonatkozó tervek, hogy az emberek hol tudnak majd kijózanodni, amennyiben… túl sokat ittak” – nyilatkozott al-Hater. Hozzátette: jó ötletnek tartja, hogy ilyen esetben biztonságban tudják ezeket a drukkereket, akik így nem jelentenek veszélyt önmagukra vagy másokra.

A labdarúgó vb-k történetében először lesz házigazda olyan ország, amelyben muszlim vallásúak vannak döntő többségben, és ahol szigorúan ellenőrzik az alkoholfogyasztást. Ez eddig ismeretlen kihívást jelent a szervezőknek, hiszen a nemzetközi szövetség, így a vb egyik fő támogatója egy sör világmárka, a sportági eseményeken pedig az a jellemző, hogy a szurkolók jelentős része fogyaszt alkoholt.

A katari vb-n a mérkőzések előtt három órával kezdődik és utána egy óráig tart az italárusítás a belépőjeggyel rendelkező drukkerek számára, a meccsek alatt viszont nem lesz lehetőség sörvásárlásra – számolt be szeptemberben a Reuters hírügynökség az erre vonatkozó terveket ismerő belső forrásra hivatkozva.