Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Magyar maratoni bajnokság Frankfurtban – itt az érdekes magyarázat

InfoRádió
2022. október 11. 18:20
Sportszakmai okai vannak annak, hogy idén Frankfurtban rendezik meg a maratonfutók magyar bajnokságát – mondta érdeklődésünkre Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetsége elnöke.

A Magyar Atlétikai Szövetsége elnöke szerint sportszakmai okok miatt döntöttek úgy, hogy idén Frankfurtban rendezzék meg a maratonfutók országos bajnokságát.

Az eredeti tervek szerint már a világbajnokság pályáján rendezték volna meg idén a maratonfutók magyar bajnokságát – mondta megkeresésünkre Gyulai Miklós.

Ennek nagy vonzereje lett volna – tette hozzá a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, aki azt is elmondta, hogy a vb útvonala alkalmasabb lesz kiváló nemzetközi időeredmény eléréséhez, mint például volt a hétvégi Spar Maraton útvonala, egyszerűen az adottságok miatt.

Mint mondta, a pár hete a világbajnokságot szervező cégben bekövetkezett változás viszont nehéz helyzetbe hozta őket. „Mindenki jót akart”, de

nem tudták biztosítani, hogy ugyanazon az útvonalon rendezzék a versenyt, mint amin „Eliud Kipchogéék futnak egy év múlva”

a vb-n.

„Jobban nem akarok belemenni abba, hogy miért nem tudtuk megoldani, hogy a vb-pályán rendezhessük a versenyt, a lényeg, hogy nem tudtuk megoldani” – hangzott el. Annyit tett hozzá, hogy a legkevésbé rajta vagy rajtuk múlt.

A nemzetközi szövetség nehéz szintidőket határozott meg a világbajnokságra, ezekre a magyar maratonistáknak kevés esélyük lett volna, viszont ha rangos mezőnyben érnek el jó helyezést, azzal biztosíthatják a helyüket, hiszen Frankfurtban magyar bajnokságként megemelt pontszám jár az eredményekért – mondta az elnök.

Gyulai Miklós elnézést kért az amatőr, félamatőr versenyzőktől, akik elindultak volna a magyarországi országos bajnokságon, de

a magyar maratonisták csak a pontok gyűjtésével kvalifikálhatják magukat a jövő évi budapesti világbajnokságra.

Gyulai Miklós arról is beszélt, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a magyar atlétika vezetésének is felelősen kell elköltenie minden forintot. A kvalifikációra esélyes magyar versenyzők frankfurti utazási költségeit a hazai szövetség állja, de az elnök elmondása szerint ez jócskán elmarad egy budapesti maraton rendezési költségétől.

A világbajnokságra eséllyel pályázó versenyzők költségeit a szövetség kifizeti – tette hozzá Gyulai Miklós. A Magyar Atlétikai Szövetség elnöke azt még nem tudta megmondani, hogy a jövőben hazaköltözik-e az országos bajnokság. A frankfurti maratont, amely egyben magyar bajnokság lesz idén október 30-án, vasárnap rendezik.

Gyulai Miklós elmondta, hogy 2024-től sem biztosított még, hogy a maratoni bajnokságot Budapesten rendezzék. Egyelőre a jövő évi világbajnokságra koncentrálnak.

A Gyulai Miklóssal készült teljes beszélgetés alább meghallgatható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Épp a budapesti vb előtti utolsó magyar maratoni bajnokságot futják Frankfurtban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást