Nyitókép: Szirtesi László/Getty Images

Az olaszok nyertek, ők jutottak a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe

Infostart
2022. szeptember 26. 20:35
Nem sikerült a nagy bravúr, a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a budapesti Puskás Arénában az Európa-bajnok olaszoktól. Így Marco Rossi csapata a második helyen végzett a csoportban, a Squadra Azzurra jutott a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjébe.

A vendégek hatalmas védelmi hibát kihasználva Giacomo Raspadori révén szereztek vezetést a 27. percben, majd második félidő elején Federico Dimarco állította be a végeredményt. Az olaszok sikerükkel megelőzték a tabella élén a magyarokat, ezáltal kijutottak a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjére.

A válogatottságot lemondó csapatkapitánynak, Szalai Ádámnak ez volt az utolsó, 86. meccse a címeres mezben, amivel megelőzte Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás kapitányát, egyúttal utolérte az örökrangsor hetedik helyén Grosics Gyulát, az Aranycsapat kapusát.

A magyar válogatott legközelebb november 17-én Luxemburgban, majd három nappal később hazai pályán Görögországgal játszik barátságos mérkőzést.

A lefújást követően a vereség ellenére ugyanolyan elánnal ünnepelte a magyar csapatot a szurkolósereg, mint a meccs közben, illetve többször skandálta Szalai Ádám nevét, majd a szokásoknak megfelelően a játékosok és drukkerek együtt elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a válogatottól visszavonuló játékos a szurkolók elé vonult, az előénekesnek kidobta a mezét, majd az ő mikrofonjába beszélve mondott köszönetet a rajongóknak, akik egy üzenetet feszítettek ki: "Köszönünk mindent Ádám, ma mi fizetjük a pálinkát!" - utalva arra, hogy a 2016-os Eb-kijutást követő ünnepségen a futballista meghívta az ott lévő szurkolókat egy-egy pálinkára.

Szalai Ádám a B-középből mondott búcsúbeszédet.

A csoport végeredménye:
1. Olaszország 6 3 2 1 8- 7 11 pont
2. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2 8- 5 10
3. Németország 6 1 4 1 11- 9 7
4. Anglia 6 - 3 3 4-10 3

Az élő közvetítésünk

Késő délután óta özönlenek tömött sorokban a szurkolók a Puskás Arénába. Nagyon szerencsések, akik jegyhez jutottak, hiszen akár háromszor vagy négyszer is meg lehetett volna tölteni a jegyigénylőkkel az arénát.

Marco Rossi szövetségi kapitány ötnegyedórával a kezdés előtt a sajtó számára is kihirdette kezdő tizenegyét. A pénteki, lipcsei névsorhoz képest egy helyen változtatott, Gazdag Dániel helyett Nego Loic kezd. A névsor: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai Attila – Fiola, Nagy Ádám, Schäfer, Kerkez – Nego, Szoboszlai – Szalai Ádám.

Roberto Mancini a Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi – Di Lorenzo, Barella, Jorginho, Cristante, Dimarco – Raspadori, Gnonto tizenegyet választotta, ez megfelel annak, amire számítani lehetett.

Szalai Ádám az olasz-magyar Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt (Szirtesi László/Getty Images)

A magyar válogatottat Szalai Ádám vezette ki, a csapatkapitány – tervei szerint – ma szerepel utoljára a nemzeti tizenegyben. A himnuszok előtt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke köszöntötte a búcsúzó csatárt, aki könnyezve hallgatta a Himnuszt.

A magyar válogatott új mezben játszik, az 1960-as években használtak hasonlót az elődök.

Az első percben szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat, 20 méterre a kaputól. Szoboszlai a sorfalba vágta a labdát.

Az első nagy helyzet az olaszoké volt, de nem nagyon volt közük hozzá. A jobbról belőtt labdába Gulácsi rosszul nyúlt bele, átment a kesztyűjén, szerencsére Szalai Ádám éber volt, s kivágta a labdát az utolsó pillanatban, a gólvonal elől.

Feltűnően ideges a magyar csapat, ezért a szokottnál kevesebbet birtokolja a labdát és tzöbb a pontatlanság, az egyéni hiba.

A félidő közepén leült egy kicsit a játék, a számítógép szerint 50-50 a labdabirtoklási arány, ez kicsit meglepő.

Vezetnek az olaszok, magyar hibákból. Szalai Attila passza sem volt jó, Nagy Ádám hazaadása meg főleg, Gulácsi Péter összerúgott Gnontóval, lepattant a labda Raspadori elé, aki viszonylag könnyedén a kapuba lőtt. A 27. percben járunk.

Továbbra is magabiztosabbak az olaszok, szomorú érdekesség a szempontunkból, hogy ebben a sorozatban a magyarok legrosszabb két félidője a kinti és az itthoni, egyaránt az olaszok ellen.

Di Lorenzo lövése alig kerülte el a jobb alsó sarkot.

Óriási magyar helyzet maradt ki, Szoboszlai szabadrúgása után középre került a labda, de Szalai Attila nem találta el jól a labdát.

Szalai Ádám sárga lapjával ért véget az első félidő. A mezénél fogva akarta felhúzni Jorginhót.

A második félidőre Nagy Ádámot Callum Styles váltotta.

Óriási magyar lehetőség maradt ki, Nego, Szoboszlai, Styles és Szalai Ádám is próbálkozott, Donnarumma megmutatta, hogy világklasszis.

Az olaszok az 51. percben Dimarco közelről lőtt góljával már 2-0-ra vezetnek.

Styles kétméteres fejesét is kivédte Donnarumma.

Magyar csere: Gazdag be, Kerkez le.

Dimarco 14 méteről a kapu fölé lőtt.

A 62. percben Styles lövése után Bonuccin megpattant a labda, Donnarumma vissza tudott nyúlni.

Nego helyére Bolla állt, majd Szalai Ádámot Ádám Martin váltotta.

Bastoni fellökte Ádám Martint a tizenegyesponton Ádám Martint, érthetetlen, miért nem járt büntető érte.

Szoboszlait lehívta Marco Rossi, Kleinheisler László a pályán.

Dimarco lövését Gulácsi szépen védte.

A hármas sípszó lezárta a magyar labdarúgó-válogatott idei Nemzetek Ligája-sorozatát. Az olaszok 2-0-ra nyertek, s megnyerték a csoportot. Marco Rossi együttese a második helyen végzett, a németeket és az angolokat megelőzve.

Eredmények, Nemzetek Ligája, 6. (utolsó) forduló

B divízió

3. csoport:

Montenegró-Finnország 0-2 (0-0)

Románia - Bosznia-Hercegovina 4-1 (1-0)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Bosznia-Hercegovina 11 pont, 2. Finnország 8, 3. Montenegró 7, 4. (és kiesett) Románia 7

C divízió

4. csoport:

Észak-Macedónia - Bulgária 0-1 (0-0)

Gibraltár-Georgia 1-2 (0-1)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Georgia 16 pont, 2. Bulgária 9, 3. Észak-Macedónia 7, 4. (és kiesett) Gibraltár 1

D divízió

2. csoport:

San Marino-Észtország 0-4 (0-1)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Észtország 12 pont, 2. Málta 6, 3. San Marino 0