Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

F1-szakíró: Hamilton és Alonso „barátsága” ősi

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. augusztus 29. 19:40
Óriási előnyből várhatja újabb hazai Forma–1-es futamát Max Verstappen. A belga–holland származású, holland színekben versenyző pilóta a 14. helyről rajtolva is fölényesen nyert Red Bulljával a Belga Nagydíjon, és a hétvégi hollandiai verseny előtt már 93 pontos hátrányból követi őt csapattársa, Sergio Perez, míg a Ferrari monacói sztárja, Charles Leclerc lemaradása további 5 pont.

Vámosi Péter szerint borzasztó erődemonstráció volt látható a nyári szünet után a belga Spa-francorchamps-i pályán a Red Bull részéről. A Racingline.hu főszerkesztője úgy véli, az energiaitalosok jól választották meg a helyszínt arra, hogy végrehajtsák a motorerőforrás-cserét, vállalva azt is, hogy ezért rajtbüntetést kapnak. A végül 14. helyről startoló Max Verstappen, köszönhetően annak, hogy rajta kívül öt másik pilóta is hasonló büntetésben részesült, köztük Charles Leclerc is, ilyen szempontból sem került hátrányba nagy riválisával szemben.

A szakértő egy malőrre is felhívta a figyelmet, ami szavai szerint kicsit a Super Mario Kartra (videojáték) emlékeztetett: az első körben, a Blanchimont után, a hosszú egyenesben Verstappen letépte a sisakrostélyáról az aktuális műanyag réteget, majd egy „elegáns mozdulattal”, ahogyan azt a Forma–1-ben illik, hátradobta. Ezt a mögötte érkező Ferrarinak viszont pont egy olyan része szippantotta be, ahol aztán problémákat kezdett okozni, ami miatt borult a maranellói csapat stratégiája, hiszen ki kellett állnia Leclercnek, hogy azt valahogyan kiszedjék az autójából.

Amivel viszont nem számoltak, hogy ennek során a kocsi egyik szenzorja megsérült, aminek köszönhetően a pilóta a megengedettnél 1 km/h-val gyorsabban szaladt ki az utolsó boxkiállásakor, amiért büntetést kapott – foglalta össze Vámosi Péter hozzátéve: tehát minden a holland kezére játszik, még az is, amit nem akarnak, így már csaknem 100 ponttal vezeti a bajnokságot és csak két-három futamgyőzelemre van a második világbajnoki címétől.

Mindeközben Lewis Hamilton és Fernando Alonso is összeakaszkodott: a harmadik körben ütköztek, aminek eredményeként a Mercedes hétszeres világbajnokának autója annyira megsérült, hogy fel kellett adnia a futamot. Bár Hamilton elismerte, hogy inkább az ő hibája volt, megsértődött, miután hallotta, hogyan kommentálta a történteket a pillanat hevében a spanyol versenyző a csapatrádióban:

„Ez a csávó egy idióta! Csak akkor tud versenyezni, ha a mezőny elejéről indul!”

Vámosi Péter szerint Hamilton és Alonso „barátsága” már 2007 óta ismert, amikor még csapattársak voltak, és amikor csak lehet, odaszúrnak, alátesznek a másiknak, és most is ez történt. A brit nem a legjobban oldotta meg a kanyart, csak kivételesen most ennek ő látta a kárát:

„Nem is bírta tovább; Hamiltonnak ki kellett állnia, majd át kellett menni tűzoltóüzemmódba” – fogalmazott Vámosi Péter, aki szerint jó kérdés, hogy a baleset után mennyire lesz használható a Mercedes motorja.

A fenti mondatokon túl Alonso még ki is integetett „ejnye-bejnye” jelleggel Hamiltonnak, hogy „vigyázz magadra, ilyeneket ne csinálj” – tette hozzá a Racingline.hu főszerkesztője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
F1-szakíró: Hamilton és Alonso „barátsága” ősi
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást