Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Halász Bence: ha a legjobbamat dobom, akkor nincs miért szégyenkezni

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. augusztus 19. 16:06
Tudtam, hogy ez a verseny úgy fog eldőlni, hogy ki tud a körülményekhez, a szakadó esőhöz jobban alkalmazkodni – mondta érdeklődésünkre a friss Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvető.

Halász Bence 80,92 méteres dobással ezüstérmet nyert kalapácsvetésben csütörtökön a müncheni Európa-bajnokságon. Az egyéni csúcsát megjavító szombathelyi dobó jó, ha öt órát tudott aludni a nagy siker után, mint megkeresésünkre fogalmazott, "ilyenkor nagyon bennem van a drukk, a versenyhelyzet meg az eufória eluralkodik az emberen".

Az egyéni csúccsal szerzett Európa-bajnoki ezüstéremmel a verseny előtt is kiegyezett volna, bár tudta, hogy jó formában van. "A világbajnokság után még azt is mondtam, hogy nagyon jó formában voltam ott, és még annál is lehetett volna jobb, de az egész éves munkát azt úgy építettük fel, hogy erre az Európa-bajnokságra legyen meg az abszolút csúcsforma" – mondta Halász Bence.

A versenyen a szakadó eső is nehezítette a versenyzők helyzetét, de a magyar atléta ebből is próbált előnyt kovácsolni. Általában kedveli az esős versenyeket, de most nagyon nehéz volt megbirkózni a körülményekkel, különösen azért, mert amikor már indultak volna a stadionba, akkor jött egy 20-30 perces kényszerű várakozás közvetlenül a verseny előtt.

"Az egy kicsit talán megfogta a mezőnyt, akkor azt gondoltam magamban, hogy

jó, akkor ez a verseny úgy fog eldőlni, hogy ki tud a körülményekhez jobban alkalmazkodni.

Külön nehézség volt, hogy az eső miatt a dobókör felülete eléggé csúszóssá vált, ezért újra kellett kalibrálnia mindenkinek a mozgását. Ezt az akadályt a bemelegítés után jól vettem az első dobással, és utána már egy picit nyugodtabban tudtam versenyezni" – mondta.

A harmadik dobásra érte el a 80,92 méteres rekordját, de úgy véli, még ennél több is lehet benne. Nem elégedetlen a teljesítményével, de abból is úgy érzi, hogy tudott volna nagyobbat dobni, hogy amikor kiírták az eredményét, nagyon meglepődött, nem érezte ekkorának a kísérletét.

"Úgy érzem, hogy maradt bennem, de ez nem is baj, hiszen így még jobban megmarad az a tűz bennem, az a bizonyítási vágy, hogy még följebb szeretnék jutni" – tette hozzá. Erre a következő lehetőség a 2023-as világbajnokság lesz, amelynek ráadásul Budapest ad otthont.

"Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy hazai közönség előtt állhatunk majd dobókörbe. A cél továbbra is változatlan, javítani a világversenyeken az egyéni csúcsomat, és meglátjuk, hogy az mire elég.

Ha az életem legjobbját tudom majd elérni a legrangosabb versenyeken, akkor nincs miért szégyenkezni.

Helyezésbeli elvárást nyilván állítok magam elé, de a legfőbb célt mindig méterben határozom meg" – mondta.

És hogy mi lehet akkor következő méterben felállított cél? "Most már 81 méter közeli vagy fölötti eredmény, és az már elég erős teljesítmény. Ezen az úton kell menni tovább, ezeket az eredményeket hozni és stabilizálni."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Halász Bence: ha a legjobbamat dobom, akkor nincs miért szégyenkezni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást