Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Távozik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője

Infostart / MTI
2022. július 12. 18:53
Tíz év után távozik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői posztjáról Csang Csing Lina - jelentette be közleményben kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ).

A MOKSZ emlékeztetett, hogy a kínai szakember 2012 nyarán érkezett Magyarországra, s előbb szakmai tanácsadóként, majd a 2014-es szocsi olimpiát követően vezetőedzőként dolgozott a válogatottnál. Kiemelkedő szerepe volt a magyar korcsolyasport sporttörténeti sikereiben, így a férfi váltó 2018-as phjongcshangi ötkarikás aranyérmében, valamint az első egyéni olimpiai diadalban is, melyet Liu Shaoang aratott az idén Pekingben.

Csang Csing Lina 2019-ben az Év edzője lett a Magyar Sportújságíró Szövetség által rendezett Év sportolója-gálán, de megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat), valamint az idei pekingi téli játékokat követően a Magyar Érdemrend Középkeresztjét is.

A MOKSZ tájékoztatása szerint a szakember hazautazik Kínába, a magyar csapat új szakmai vezetője pedig az elmúlt időszakban csapatvezetőként és edzőként dolgozó Bánhidi Ákos lesz. Az edzői stáb tagja marad Jae Szu Csun dél-koreai szakember, a női csapat irányítását pedig a brit Nicholas Gooch veszi át.

Csang Csing Lina, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője, miután átvette a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában 2022. március 14-én. MTI/Illyés Tibor