Nyitókép: Christophe Petit Tesson

Világsztárokkal indul a budapesti tenisztorna

InfoRádió
2022. július 8. 19:33
A Római Teniszakadémia ad otthont a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású Hungarian Grand Prix-nek. A salakpályás női tenisztornán sztárversenyzők is indulnak.

Márky Jenő, a verseny igazgatója emlékeztetett rá, hogy a verseny nyolc év után tavaly tért vissza Bukarestből. Már akkor lehetett látni, hogy a játékosok nagyon jók, erős a mezőny, mégy úgy is, hogy az olimpia miatt a prágai keménypályás versenyt is ugyanebben az időpontban rendezték.

Az idén még több játékos jelentkezett, köztük rengeteg sztár, például a Roland Garros tavalyi bajnoka, a cseh Barbora Krejcikova is indul, ő az első kiemelt.

A főtáblán így csak top 100-as játékosok vannak,

ami már önmagában is nagyon nagy dolog - hangsúylozta a főszervező.

Sok magyar versenyzőt is lehet majd látni. A főtáblán alanyi jogon szerepelhet a világranglistán 64. Bondár Anna, Gálfi Dalma (89.) és Udvardy Panna (100.). Jani Réka (134.) szabadkártyát kap a 32-es főmezőnybe, akárcsak Szabanin Natália (700.). Hozzájuk csatlakozott ugyancsak szabadkártyával Babos Timea (290.), aki a címvédő Stollár Fannyval párosban is pályára lép a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású viadalon.

A hétvégi selejtezőbe alanyi jogon, az utolsó pillanatban bekerült Stollár Fanny (375.). A legjobb magyar junior, Udvardy Luca (junior 19.) viszont lemarad, mivel a korosztályos wimbledoni döntőre készül, míg Lukács Vanda (562.) sérülés miatt visszalépett. A távollétükben Stolmár Rebeka (703.), Tóth Amarissa (756.), Danko Vanessza (-) és Kántor Anna (-) kapott szabadkártyát a szombaton rajtoló selejtezőbe.

A párosok mezőnyében Bondár Anna és Udvardy Panna mellett Babos és Stollár indul.

A torna további érdekessége, hogy a nemzetközi televíziós közvetítés miatt nagyon komoly követelmények vannak. Ezek egyrészt megnehezítik a rendezését, másrészt eszméletlenül megemelik a költségeket - tette hozzá Márky Jenő.

"Nagy lehetőség ez a magyar játékosoknakm hiszen egyrészt itthon versenyezhetnek, másrészt pedig salakon tudnak játszani. A négyhetes verseny nagyon jó időpontban, mivel éppen Wimbledon után kezdődik" - emelte ki a versenyigazgató, aki szerint Budapest újra visszanyerte rangját, és

már a világ első 40 tornája közé tartozik.

Nincs is ebben az időpontban rangosabb teiszviadal.

"Budapestet egyébként nagyon szeretik. Most ráadásul a szigeten fognak lakni a játékosok, amit külön nagyon élveznek. Jók a programok, nagyon jók a körülmények. Pedig rendkívül nehéz volt 8 év után újra indítani a teniszstadiont, megteremteni azt az infrastruktúrát, amit a világ élvonala megkíván" - fejtette ki Márky Jenő.

Tavaly 38 ország közrevetítette a verseny, ami országimázs szempontjából szintén kiemelkedő. Az idén pedig 40-42 óra élő közvetítés lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Világsztárokkal indul a Budapest Grand Prix
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást