Nyitókép: MTI/AP/Asanka Brendon Ratnayake

Kiderült, mit mondott a Ferrari csapatfőnöke a csalódott Leclerc-nek

Infostart
2022. július 4. 18:27
A csapatfőnök és a pilóta beszélgetését a kamerák csípték el Silverstoneában a Brit Nagydíj után.

A Ferrari nem kedvezett Charles Leclerc-nek a Brit Nagydíjon, a biztonsági autó beküldése után Carlos Sainz kapott csak új gumikat, mert a csapat úgy érezte, biztonsággal nem tudják megcsinálni a dupla kiállást, és végül a monacói pilótát hagyták kint. Ennélfogva hiába várta az élen az újraindítást, esélye sem volt a futamgyőzelemre, és a végén a dobogóról is lecsúszott.

Leclerc érthető módon csalódottan szállt ki az autóból, majd a kamerák elkapták, ahogyan Mattia Binotto odament hozzá, és elkezdett neki magyarázni valamit. A Ferrari csapatfőnökének gesztikulációja alapján nagyjából arra lehetett következtetni, hogy figyelmeztette versenyzőjét, tekintsen el a nyilvános kritikától. A svájci szakember elmondása alapján azonban szó sem volt ilyesmiről – írja a gphirek.hu.

"Nincs semmi, amit rendezni kellene házon belül – mondta a Sky Sportsnak. – Elmondtam neki, hogy »megértem a csalódottságodat, de fantasztikus versenyt futottál«. Harcolt a rajtnál, harcolt, amikor keményeken volt, a többiek pedig lágyakon, és csodálatosan vezetett, illetve védekezett. Nehéz ilyenkor boldognak lenni, de fontos, hogy az ember nyugodt és pozitív maradjon.”

Ami Leclerc-nek fájdalom, az Sainznak hihetetlen boldogság volt, hiszen a döntésnek köszönhetően hatalmas esélyt kapott élete első futamgyőzelmére. Ezt pedig ellentmondást nem tűrő módon ki is használta.

Miután a Red Bullok különböző okokból jelentősen visszaestek a mezőnyben, csak Lewis Hamilton veszélyeztette a Ferrari kettős győzelmét. A hétszeres világbajnok azonban olyan tempót autózott, hogy valós fenyegetést jelentett, ezzel is demonstrálva, hogy a Mercedes mekkorát lépett előre.

„Örülök, hogy a Mercedes visszatért, nagyon versenyképesek voltak a futamon. Ez nagyszerű a bajnokság szempontjából, emellett pontokat rabolhatnak a közvetlen ellenfeleinktől. A következő futamokon meglátjuk, de sokat fejlődtek, megoldották a problémáikat" – mondta Binotto.