Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nyomós ok miatt marad távol a vizes-vb-től Cseh László

Infostart
2022. június 24. 09:01
A visszavonult úszó a kedvenc időtöltéséről, a horgászatról is lemondott. Nézőként sem láthatjuk.

Első gyermeküket várja Cseh László úszó világbajnok és felesége. Az úszó a kedvenc időtöltését is félretette, hogy a családjára koncentráljon, hiszen kislányuk megszületését július elejére várják – írja a Borsra hivatkozva a Ripost.

„Imádok horgászni, ha időm engedte, még aktív úszó koromban is rendszeresen részt vettem a különböző pecaversenyeken. Most még erről a hobbimtól is lemondtam, mert első a család” – nyilatkozta a lapnak Cseh László.

A visszavonult úszó arról is beszélt, hogy miért nem látogat ki a vizes világbajnokságra a Duna Arénába. Elmondása szerint még korainak tartja, hogy testközelből figyelje az eseményeket, inkább otthon, a képernyő előtt drukkol.

„Bevallom, nekem még nagyon korai volna a helyszínen, testközelből figyelni az eseményeket. Még nem telt el annyi idő a visszavonulásom óta, hogy ne jusson eszembe, milyen érzés volt anno, itthon, magyar közönség előtt rajtkőre állni és megküzdeni a világ legjobbjaival” – fogalmazott.